Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

élet minden ágában és fokozatában a magyar nyelvet meghonosíthassa. A nemesség nagyobb, de egyre apadó tábora a német nyelv helyébe a latint kívánta régi jogaiba helyezni. Őket támogatta a főnemesség, a főtisztviselői kar és a király környezete s a nyelvharcok idejében uralkodó három király közül főként I. Ferenc. A magyar nemesség kisebb, de egyre növekvő csoportja a német nyelv helyébe a magyar nyelvet kívánta bevezetni. A nemességnek ez a része kezdetben csak a korszellemre és a fiatalságban ébredő nacionalizmusra támaszkodhatott, s alig akadt kivételképen egyegy magyar származású főtisztviselő, aki a magyar nyelv ügyét védelmébe vette. A nyelvharc első harmincöt évében, Széchenyi fellépéséig a magyar ügy csigalassúsággal haladt előre.

3 A karok és rendek már II. Lipót hitlevéltervezetébe be akarták venni az 1790/91. évi országgyűlésen azt, hogy az országba nem fog idegen nyelvet behozni, amit az uralkodó visszautasítván, ebben a tárgyban külön törvénycikket alkottak, amelyet sok vita és tanácskozás után II. Lipót jóváhagyott és szentesített. Az e tárgyban hozott 1791 :XVT. tc.ben az uralkodó biztosítja az országgyűlést, hogy idegen nyelvet nem fog az országba behozni, a magyar nyelv terjedése érdekében pedig a gimnáziumokban, akadémiákon és a magyar egyetemen magyar tanszéket fog felállíttatni. Az első nyelvtörvény csak halvány mása azoknak a követeléseknek, amelyeket a rendek a hitlevél XXII. pontjába fel akartak venni. Nincs szó benne arról, hogy a királynak és a dinasztia tagjainak is meg kell tanulniok magyarul, hogy a büntetőtörvényeket magyarul és a nemzetiségek nyelvén is ki kell adni, hogy a törvényhatóságok magyarul levelezhetnek a központi hatóságokkal. A kormányszékek (dicasteriumok) latin nyelvhasználatát a törvény megerősítette, legfeljebb a „most még'' (nunc adhuc) szavakból csillant fel egy halvány reménysugár abba az irányba, hogy idővel mégis a magyar lesz a kormányszékek nyelve.

4 De kimaradt a törvényből az a nemzetiségek jogait biztositó rész is, hogy a horvát és felvidéki városok és vármegyék belsőleg továbbra is saját nyelvüket használhatják. Ennek a rendelkezésnek különben nem lett volna különös gyakorlati jelentősége, mert csak az akkor fennálló helyzet állandósítása mellett szólott. II. Lipót halála után I. Ferenc hívta össze a következő országgyűlést s a státusok és rendek most ismét előálltak a feliratban nyelvi követeléseikkel, amelyek közül legalább egynek a teljesítése elől a fiatal uralkodó szintén nem térhetett ki. A magyar konferencia a nyelvi engedményeket „Mikulás-ajándék"-nak szánta s így •

! Lásd Mikó Imre: A magyar államnyelv kérdése a magyar országgyűlés előtt 1790—1825. Erdélyi Tudományos Füzetek, 160. sz. Kolozsvár, 1943, 35 1. * Nincs tehát semmi alapja Bidermann innsbrucki egyetemi tanár azon állításának, hogy ez a törvény hadüzenet lett volna a nemzetiségeknek (La loi hongroise sur les nationalités, dans ses rapports avec le passé et le présent de la Hongrie. Revue de droit international et de législation comparée. Tome I.—

1896, 532. 1.).