Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása
Jelentése a nemzetiségi kérdés tárgyában kiküldött bizottmánynak. A nemzetiségi kérdés tárgyában kiküldött bizottmány mindenek előtt azon fő elvek megállapítását tartá szükségesnek, melyek feladatának megoldásánál irányadókul szolgáljanak. Eljárásának alapjául két út kínálkozott: a honban létező egyes nemzetiségek formulázott kivánialmai, amint azok a túrócz-szentmártoni gyűlésnek e bizottmányhoz által tett emlékiratában és köztudomás szerint a szerb congressuson, úgy az erdélyi románok részéről is fogalmazva lőnek; avagy kijelölése azon határoknak, amelyeken belül az egyes nemzetiségek saját e részbeli igényeiket szabadon érvényesíthetik. A bizottmány e második kiindulópontot választá; mert a jogegyenlőségnek 1848-ban kimondott elvével összeférhetőnek nem tartá, hogy bármely kérdés, mely az egyéni szabadsággal oly szoros egybeköttetésben áll, mint a nemzetiségi igények kielégítése, engedmények utján oldassék meg; Mert azon körülménynél fogva, hogy az egyes nemzetiségek e hazában elszórva, összevegyülve találtatnak, azok concret kívánalmainak kielégítése, vagy oly területi változásokat, kikerekítéseket tételezne fel, melyek az ország politikai egységét veszélyeztetnék, vagy pedig a nagyobb nemzetiségek területén lakó kisebb nemzetiségi töredékek végelnyomására vezetne. Mert végül az engedmények utja legbiztosb eszközül szolgálna arra, hogy az egyes nemzetiségek közti súrlódások fentartassanak, s az egyenlő jogkör határain belül egyesek úgy, mint testületek részéről kifejthető és üdvös eredményekre vezető szabad versenyt az elnyerendő jogok körüli meddő vetélkedés háttérbe szorítsa. Magyarország sajátságos ethnographiai viszonyainál fogva épen utalva látszik odatörekedni, hogy a nemzetiségi kérdést oly törvényes intézkedések által fejtse meg egyszer mindenkorra, melyeknek paizsa alatt az egyes polgárnak e részbeni jogos követelményei a haza területének bármely részén szintoly mértékben védve, mint az egyes nemzetiségeknek mint testületeknek szabad egyesülés utjáni kifejlődhetése biztosítva legyen. Ilyen törvényes intézkedések elemeit nyújtják nálunk a századokon keresztül fenállott községi önkormányzás, az egyes vallásfélekezeteknek nemcsak egyházi ügyeikre, hanem tanodáik belrendezésére és kezelésére is kiterjedő autonómiája és mindenek felett azon helyhatósági rendszer, melynek észjogi alapját épen az individuális szabadságnak az állam-hatalom túlterjeszkedése ellenébeni megóvása s úgy a physikai, mint morális egyediségeknek az államegység legszükségesebb korlátain belüli mozoghatása képezik. E nézetből kiindulva s azon törvényes határok mentenhagyásával, melyeket Horvátországnak régi municipális jogai, nem különben Erdélyt illetőleg az 1847/8-iki VTI-dik t. cikk 5-dik §-sa élőnkbe szabnak, a következő két főelvet véltük mindenek előtt megállapítandóknak : a) Hogy Magyarországnak minden ajkú polgárai politikai tekintetben csakis egy nemzetet, a magyar állam históriai fogalmának megfelelő egységes és oszthatatlan magyar nemzetet képezik; és b) hogy az országban lakó minden népek, névszerint: a magyar, szláv, román, német, szerb, orosz, sat. — egyenjogú nemzetiségeknek tekintendők, melyek külön nemzetiségi igényeiket az ország politikai egységének korlátain belül az egyéni és egyesülési szabadság alapján, minden további megszorítás nélkül szabadon érvényesíthetik. Mely vezérelvek nyomán, és biztos feltevésével annak, hogy az
