dr .Barna János: Nemes családok Csanádvármegyében.

vezetése alatt emelkedett ki Csanádvármegye abból az elhagyatott állapotából, melybe a török uralom alatt jutott s igy mondhatjuk, hogy a vármegye újjászervezése N. György érdeme, az ő munkájának eredménye. Midőn Stanislavich Miklós, csanádi püspök 1740-ben a vármegye főispánja lett, N. Györgyöt bizta meg helyettesítésével, mint aki ekkor már alaposan ismerte vármegyéje minden baját. Az 1741. évi pozsonyi diaeta csanádmegyei követe, Marczibányi Lőrincz, a N. György által összeállított „Instructio"-vaI indult el. Ebben az utasításban felvetett kérdések azt mutatják, hogy N. György őszintén törekedett vármegyéje érdekeit előmozdítani és a „

misera plebs contribuens" nyomasztó helyzetét javítani. E tekintetben legfontosabbnak tartotta a megye területének nagyobbitását. Tudnunk kell, hogy Csanádvm. ez időben 1 nagyobb községből (Makó) és 3 kis falucskából (pagellus) állott (Battonya, Földeák, Tornya.). Ezek viselték akkor az összes közterheket. A megyének területi növekedését igy igazán életkérdésnek lehetett tekinteni. Ehhez pedig a vármegyének történelmi jogai voltak, mert az 1561. évi palatinalis conscriptio adatai szerint még hatalmas, nagyterületű és életerős volt ősi vármegyénk; 150 évvel későbben már az egykori nagyságnak csak romjai voltak: lakói elköltöztek, vagy elpusztultak, a megmaradtakat másfél évig tartó pestis pusztította, az 1739. év zord tele pedig az állatállományt tette tönkre; erdők hiányában nem volt fűtőanyag. Mindezen bajokra a követ utján kért orvoslást. Habár 1743-ban lemondott állásáról, mint a vármegye táblabírája, később is állandóan részt vett a megye ügyeinek intézésében, sőt 1749-ben a hosszabb ideig távol levő alispán állandó helyettesítésével is őt bizták meg. Meghalt 1759. nov. 22-én. Fia, N. György és Pongrácz Katalin házasságából született unokája: N. Mihály az önállóságát újból visszanyert vármegyénk első alispánja s ezt megelőzőleg 1767—1783-ig főügyész, majd 1783-tól 1786-ig föszbiró volt. Alispánsága idejében a vármegye önállóságának elvesztése s általában II' József ujitásai nyomán támadt elégületlenséget a rendek tiltakozása váltotta fel s az elnyomás után jelentkező visszahatás majdnem minden gyűlésre reányomta a lelkesedés bélyegét. Az 1790-iki országgyűlésen megyénk követe volt s midőn onnan visszatérve kiküldetéséről beszámolót tartott, az ennek nyomán támadt felbuzdulás a közéletnek teljesen uj irányt szabott: a nemesek önként felajánlották hozzájárulásukat a közterhek viseléséhez (N. Mihály 12 aranyat ajánlott fel), a hivatalos életben eddig használt latin nyelv helyett a magyart óhajtották kötelezővé tenni, a szabad vallásgyakorlat biztosítását szükségesnek és helyesnek vélték stb. N. Mihály, mint követ, szorgalmazta a Csanádmegyétől elszakadt részek visszacsatolását és közbenjárására gr. Sztáray János ungvári főispán megígérte, hogy vármegyénket e törekvésében irásos bizonyítékokkal fogja támogatni, sőt ez ügyben N. Mihály személyesen is felutazott Pestre, hogy adatokat gyűjtsön. Érdemei elismeréséül II. Lipót kir. tanácsossá nevezte ki, majd pedig