dr .Barna János: Nemes családok Csanádvármegyében.

nak a „remetei" előnevet adományozta. 1 K. László püspöksége alatt K. János püspöki teljhatalmú megbízott és vármegyénk táblabírája, 2 másik testvére K. József csanádegyházmegyei kanonok és papnöveldéi igazgató volt. K. László püspök megyénk közgyűlésein gyakran vett részt és b. Mus­lay Antal főispánt, mint kir. biztos, gyönyörű latin beszéd kíséretében ik­tatta be méltóságába. 3 Kövér (gyergyószentmiklósi). Örményeredetü család, mely nemessé­gét Mária Teréziától 1780. május 24-én nyerte. Címerszerzők K. János és Kajetán testvérek, {Gergely fiai, illetve Tódor unokái) és Jánosnak Izsák Máriától született Gergely, Terézia, Anna, Mária és Rozália nevü gyermekei ; a címereslevelet 1781. május 16-án hirdették ki megyénkben. 4 A címerszerző János leszármazottjai Gergely, Antal és István 1817. május 20-án a fentemiitett címereslevél előző kihirdetése alapján nemesség­igazoló bizonyítványt kértek megyénktől. Minthogy az 1781. évi kihirdetést igazoló bizonyságlevélben Gergely (Gregorius) nevét tévedésből Györgynek (Georgius) irták, Gergely kérését elutasították; Antal és István azonban, mi­vel leszármazásukat anyakönyvi kivonatokkal igazolták, vármegyénk kihirde­tett nemeseinek sorába jutottak (1817. aug. 5.) 5 A nemesi összeírások szerint János és Kajetán utódai hosszú időn laktak vármegyénkben, utóbbinak tekintélyes birtoka is volt Kovácsházán. 0 A család nemzedékrendjét az alábbi táblázatok mutatják. 7 I. TÁBLA. TÓ DOR 7ÏERGELY ^~JÁNOS KAJETÁN" címerszerző címerszerző 1780. 1780. Izsák Mária (1. II. táblán) GERGELY ANTAL ISTVÁN TERÉZIA ANNA MÁRIA ROZÁLIA sz. 177« . VII. 23. sz. 1782.X. 21. sz. 1789. V. 16. JÁNOS PÁL MÁRIA ILONA sz. 1802. f 1873. VIII. 20. 1842. Németh Antal Thessedik Károly kisterpesti Markovits Anna f 1 887. PAULINA JOZEFA LÁSZLÓ ILONA KÁLMÁN MALVIN^ f 1907. Varga Hugó főszbiró Békésm. Buzáth székesfővárosi Hervay Kálmán bajczai Simon tanácsjegyző Belicze y Izabella kir. jbiró f 1892. II. 4. MARIANNA ITJT ' JANKA cj^^ko^chMária Farkas Lajos kisterpesti Vargha Gyula MÁRIA 1 Markovits István árvaszéki ülnök lukkanyénjei 2 Sztojanovits Gyula Nénjei László Szilárd huszárkapitány Lendvay III. 61. 2 ik. 1809. 3 Ik. 1808. dec. 29. Működését Szentkláray J. ka­nonok, történetíró, bőven ismerteti „A csanádegyházmegyei plébániák története" c. müvében. 4 Ik. 1781. 265. & Ik. 1799. 3Í5. — 1817. 851., 1074. 6 Nöi. 1810. 1842. t Családi közlésekkel kiegészítve.

Next

/
Thumbnails
Contents