Ember Győző: Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén (Budapest, 1988)

VII. fejezet: A szállítmányok

A táblázat szerkezete ugyanaz, mint az előző, 101., illetve 99. táblázatnál. Összehasonlítva a szállítások számának és a forgalom vámértékének megoszlását a forgalom volumenén alapuló 3 kategória között, azon túlmenően, hogy a behozatali szállítmányok száma nagyobb mint a kivitelieké, holott a behozatal vámértéke jóval kisebb mint a kivitelé, egyéb érdekes és tanulságos tényeket is megállapíthatunk. A legszembeszökőbb az a tény, hogy míg a forgalom vámértéke alapján a nagy­kereskedők magasan fölülmúlják a másik 2 kereskedői kategóriát, teljes forgalmuk az egész áruforgalomnak 72,02%-át képviseli, addig a szállítmányok száma alapján fordított a helyzet. A legtöbb alkalommal, a forgalom mindhárom ágazatában, a kiskereskedők szál­lítottak, részesedésük a teljes forgalomban 50,35%-os volt. Utánuk 31,47%-os része­sedéssel a középkereskedők következtek, míg a nagykereskedők részesedése csupán 18,18%-ot jelentett. A másik érdekes tény az, hogy míg a forgalom vámértéke alapján az egyes keres­kedői kategóriák részesedési aránya a forgalom ágazataiban igen egyenetlen volt, addig a szállítások számát tekintve sokkal egyenletesebb. A középkereskedők pl. a vámérték alapján a bevételből 37,80, a kivitelből 15,54, a teljes forgalomból 22,13%-os arányban részesedtek. Ugyanezek a részesedési arányok a szállítások száma alapján: 33,08, 29,62 és 31,47%. A harmadik tanulságos tény az, hogy a nagykereskedői kategóriánál a behozatal kategórián belüli részesedése a teljes forgalomban a vámérték alapján kereken csak 22%-os, míg a szállítmányok száma alapján kereken 42%-os. A másik két kereskedői kategórián belül mindkét alapon a behozatal volt a nagyobb, közel egyenlő arányban haladta meg a kivitelt. * A következőkben azt ismertetem, hogy az egyes kereskedők hány alkalommal szállítottak, hoztak be vagy vittek ki árut. Először a behozatali kereskedőkkel foglal­kozom. A „behozatali" jelző itt nem azt jelenti, hogy az illető kereskedő csak beho­zott, lehet, hogy egyben ki is vitt árut. Az alábbi kimutatás a forgalom volumene szerinti 3 kereskedői kategóriánál (a = nagy-, b = közép-, c = kiskereskedő), külön-külön, majd összesítve tünteti fel, hogy hány esetben hány kereskedő összesen hányszor szállított.

Next

/
Thumbnails
Contents