Ember Győző: Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén (Budapest, 1988)

Bevezetés

ladta a 2300 forintot. Lőcse és Lubló jövedelme volt még 500 forint felett, Ófalué a 100 forintot sem érte el. A 8 vámhely együttes bevétele 15 772 forint volt. Ezt az összeget hasonlítottam össze a nagyszombati és a trencséni harmincadcso­portok együttes jövedelmével egy időben viszonylag nem túl távol eső évben, 1583­ban. Ekkor még csak ez a két csoport tartozott a pozsonyi igazgatása alá. Ennek a 2 csoportnak az együttes bevétele 1616-ban 70 517 forint volt. Összevetve az adatokat, az derült ki, hogy a kassai csoport jövedelme kereken 22%-a volt a másik kettőének. A nagyszombati és a trencséni csoport együttes feltételezett forgalmának vám­értéke 1542-ben 322 782 forint volt. Ez összeg 22%-a, 71 012 forint a kassai csoport forgalmának feltételezett vámértéke 1542-ben. Az ország teljes áruforgalmáról szólva, nem hagyható figyelmen kívül a Fugger— Thurzó vállalkozás rézkivitele, amely nem került elvámolásra. Erről Pach Zsigmond Pálnak az Études Historiques Hongroises 1970 című kötetben megjelent tanulmá­nyából (1. 5. Íj.) tudjuk, hogy túlnyomó része 3 irányban: délnyugat, északnyugat és észak felé hagyta el az országot, sőt valamennyi belőle a szűkebb értelemben vett nyugatra is juthatott. A Pach által átnézett szakirodalomból az is megállapítható volt, hogy 1494 és 1546 között évi átlagban 24000 mázsa volt a társaság réztermelése, amelynek legalább 80%-a kivitelre került. E kivitel évi vámértéke közel 100000 forintra tehető. Minthogy ezt az összeget a kiviteli irányok között szétosztani nem tudtam, külön tételként vettem fel az ország teljes áruforgalmáról készített kimutatásban. Ezek után meg merjük kockáztatni, hogy az egész ország — Erdélyt is beleértve — külkereskedelmi áruforgalmának feltételezett megoszlását a külkereskedelem fő irá­nyai között, az áruk vámértékében feltüntessük: Északnyugat felé 60251 forint 7,26% Nyugat felé 465 226 forint 56,05% Délnyugat felé 55 537 forint 6,69% Délkelet felé 78 065 forint 9,40% Északkelet felé 71012 forint 8,55% Rézkivitel 100000 forint 12,05% Összesen 830091 forint 100,00% A tágabb értelemben vett nyugati irányú külkereskedelmi áruforgalom megosz­lását fentebb már láttuk. A tágabb értelemben vett nyugati irányú külkereskedelmi áruforgalom az egész áruforgalom 70%-át jelentette. A fentiekben elmondottakból tehát arra a végső feltevésre jutottam, hogy a mun­kámban feldolgozásra kerülő 15, illetve 19 harmincadnapló Magyarország 1542. évi teljes külkereskedelmi áruforgalmának kb. 56%-áról nyújt tájékoztatást, a nyugati irányú áruforgalomnak pedig kb. 70%-át tükrözi. Ismételten hangsúlyozom, hogy a fenti adatok — a szűkebb értelemben vett nyu­gati irányú áruforgalom kivételével — feltételezettek, ennek következtében további kutatások eredményei alapján módosulhatnak. Az a megállapítás azonban aligha fog 3* 35

Next

/
Thumbnails
Contents