Ember Győző: Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén (Budapest, 1988)

III. fejezet: A kereskedők lakhelyei

A táblázat számadatokat tartalmazó részének Szám című rovatában a kereskedői lakhelyek abszolút számát találjuk. Az első százalékos rovat azt mutatja, hogy a lakhely-kategóriákon belül az orszá­gok lakhelyeinek száma százalékos arányban miként oszlott meg. A második százalékos rovatból azt tudjuk meg, hogy az országok lakhelyeinek a lakhely-kategóriákban szereplő száma hány százaléka volt az országok összes lak­helye számának. A fenti 3 rovat adatai, más csoportosításban, a 36. táblázatban is megvannak, róluk e táblázattal kapcsolatban már volt szó. A 40. táblázat harmadik százalékos rovata azt tünteti fel, hogy a lakhelyek száma lakhely-kategóriák és azokon belül országok szerinti megoszlásban hány százaléka volt a lakhelyek Összes számának. Erről a 36. táblázat nem tájékoztat. Láthatjuk a 40. táblázatban pl. azt, hogy a magyarországi 33 közepes forgalmú lakhely a közepes forgalmú lakhelyek számának 68,75, a magyarországi lakhelyek számának 17,46, az összes lakhely számának pedig 9,53%-át jelentette. A kereskedők országait és az áruforgalom volumene szerinti 3 lakhely-kategóriát egyaránt figyelembe véve, a legtöbb lakhely az alábbi lakhelycsoportokba tartozott: Kis forgalmú magyarországi lakhely Kis forgalmú ausztriai lakhely Nagy forgalmú magyarországi lakhely Közepes forgalmú magyarországi lakhely Kis forgalmú német birodalmi lakhely Összesen 272 78,60% 110 * 31,79% 66 19,08% 46 13,29% 33 9,53% 17 4,91% A fenti 5 lakhelycsoport az összes lakhely több mint háromnegyedét jelentette. A többi csoport egyenkénti részesedési aránya nem érte el a 4%-ot. A KERESKEDŐI LAKHELYEK SZÁMA AZ ÁRUFORGALOM VOLUMENE ÉS JELLEGE SZERINT A 41. táblázat azt mutatja, hogy a kereskedői lakhelyek száma miként oszlott meg az áruforgalom volumene szerinti lakhely-kategóriák, azokon belül pedig az árufor­galom jellege szerinti lakhely-kategóriák között. A megoszlást a lakhelyek abszolút számában, továbbá kétféle százalékos arányszámban tünteti fel. Az egyik arányszám az áruforgalom jellege szerinti lakhelyszámoknak az áruforgalom volumene, a másik az áruforgalom jellege szerinti lakhely-kategóriákhoz való viszonyát mutatja. Pl. a közepes forgalmú 27 kiviteli lakhely 56,25%-a a közepes forgalmú és 16,36%-a a kiviteli lakhelyeknek. A 346 kereskedői lakhelynek majdnem a fele, 165 (47,69%) kiviteli volt. Legkeve­sebb volt a vegyes forgalmú, 78 (22,54%). A nagy forgalmú lakhelyek között a vegyes forgalmúak voltak abszolút többség­ben (59-ből 37 lakhely, 62,71%). E kategóriában csak 2 behozatali lakhely akadt, 3,39%. A közepes forgalmú lakhelyek között már a kiviteliek voltak abszolút többségben, 302

Next

/
Thumbnails
Contents