Ember Győző: Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén (Budapest, 1988)
Bevezetés
kiviteli tételek szerepelnek, és általában csak félharmincaddal. Az előbbi tényt az magyarázza, hogy a kincstár részére ezeken a helyeken csak kiviteli vámot szedtek, az utóbbit pedig az, hogy a másik félharmincadot a zálogbirtokosok — Mária királyné és Thurzó Elek — harmincadosai szedték. AZ 1542. ÉVI HARMINCADNAPLÓKBAN TÜKRÖZŐDŐ ÁRUFORGALOM VISZONYA AZ ORSZÁGOS ÁRUFORGALOMHOZ A fentiekben tisztázott ismeretek alapján megkísérelünk válaszolni arra az alapkérdésre is, hogy a feldolgozásra kerülő 1542. évi harmincadnaplók mennyiben tükrözik az ország teljes vagy legalább nyugat felé irányuló egész áruforgalmát. Magyarország külkereskedelmének 1526 előtt — miként láttuk — 6 fő iránya volt: az északnyugati, a nyugati, a délnyugati, a déli, a délkeleti és az északkeleti. A XV. század végén az északnyugati irányú forgalomnak Árva és Trencsén, a nyugatinak Pozsony és Sopron, a délnyugatinak Muraszombat, Nedelicz, Várasd és Zágráb, a délinek Nándorfehérvár és Temesvár, a délkeletinek Nagyszeben, Brassó és Beszterce, az északkeletinek pedig Kassa voltak a fő harmincadhelyei. A XVI. század közepére a török térfoglalása következtében a helyzet több tekintetben megváltozott. A török terjeszkedése elsősorban a déli irányú külkereskedelmi áruforgalomra hatott bénítólag. A kereskedelmi kapcsolatok Magyarországnak a török által elfoglalt területei és a Habsburg uralom alá került részei — az úgynevezett királyi Magyarország — között nem szakadtak meg. Arról azonban nem tudunk, hogy 1542 körül magyar részről harmincadot szedtek volna azok után az áruk után, amelyeket a hódoltatott területekről a királyi Magyarországra hoztak vagy innen oda vittek. Nincs ebből az időből megbízható értesülésünk magyar harmincadhelyekről a török—magyar határon. A nándorfehérvári és a temesvári főharmincadhivatalok és a hozzájuk tartozott fiókok ekkor már régen megszűntek. De nincs kétségtelen bizonyítékunk arra vonatkozólag sem, hogy Székesfehérvárott vagy Győrött, avagy más, a magyar—török határhoz közel eső helyeken lettek volna ebben az időben harmincadhivatalok. A török által megszállott vidékeket nyilván nem külföldnek tekintették, hanem Magyarország területének. A török uralom alatt levő, úgynevezett „alsóbb" magyar országrészekből érkező vagy oda menő áruk után csak akkor szedtek külkereskedelmi vámot, ha ezek az áruk továbbmentek az ország határain túlra vagy pedig azokon túlról érkeztek, ilyenkor azonban nem mint a török—magyar, hanem mint a Magyarország és a kérdéses külföldi ország közötti (pl. magyar—osztrák vagy magyar—morva) áruforgalom tételei szerepeltek. Más kérdés, hogy török részről megvámolták a hódoltság területéről a királyi Magyarországba kivitt vagy onnan behozott árukat. 52 Arról nincs tudomásunk, nem is látszik valószínűnek, hogy török vámhivatalok a hódoltság és a királyi Magyarország határán 1542-ben már működtek. A külkereskedelem további 5 főiránya 1526 után is megmaradt. Közülük a szorosabb értelemben vett, az észak- és délnyugat nélküli nyugati volt a legjelentősebb, a legnagyobb volumenű áruforgalom ebben az irányban bonyolódott le. 52 L. Káldy-Nagy György és Vass Előd 8. jegyzetben idézett műveit.
