Nyulásziné Straub Éva: „Mindent a hazáért!” Deák Ferenc emlékkiállítás (Budapest, 2003)
62.1867, Pest Deák Ferenc nyilatkozata a Pesti Napló szerkesztősége részére Deák Ferenchez a Kasszandra-levél megjelenése után részben a Pesti Napló szerkesztője, részben Pulszky Ferenc az „1848" című újságban megjelent cikke azzal a kérdéssel fordult, hogy reagál-e érdemben Kossuth Lajos vádjaira. Deák ebben a nyilatkozatban kifejti, hogy ez, a nemzetnek szóló nyílt levél és egyben vádirat, amelyben politikáját bírálja a szerző. Mivel minden politikai lépése a nyilvánosság előtt történt, így nem tartja szükségesnek a magyarázkodást, ítéljen a nemzet e tények ismeretében. Korabeli nyomtatvány, 2 fólió R 22 Deák Ferenc iratai - 5. tétel vtryi '•/UNÍS' E felszólalásaim, melyeket nem a szenvedélyekhez.hanem a higgadt megfontoláshoz intéztem, nyilván történtek. Oct vannak azok az országgyűlés naplójában. s közöltettek annak idejében a hírlapok hasábjain is. K felszólalások foglalják magukban az én igazolásomat az ország előtt. Kzeken felül más igazolást keresni. vagy vádat váddal viszonozni, s azokkal, kik az országgyűlés töbUége A hal elfogadott kiegyenlítési javaslatot a lebrtiájj pátenssel, saz lffolik évi országgyűlésre küldött királyi leiratokkal ugyanazonosoknak tartják, vagy legalább hirdetik, hírlapi vitatkozásokba bocsátkozni sem szükségesnek, sem helyesnek nem tartom. Az országgyűlési többség védelmére felszólalnom vétek volna azon derék férfiak ellen. kik a többséget képezték. Felel közülök mindenki Isten előtt és ön lelkiismerete előtt,s ba kell, egy ország előtt, azért, mit meggyőződésből cselekedett Kit sem a hatalomnak parancsszava, sem becstelen érdekek, sem hiúság és a pillanatnyi népszerűség hajhászása nem vezetnek, hanem keresi a haza javát és követi saját meggyőződését, az könnyen viseli a felelősség terhét Saját véleményeméit szavazatomért felelek én is. — Meri-e valaki állítani, hogy véleményemet másokra kívántam erőszakolni, akár ámításokkal és csábító ígéretekkel akár szemrehányásokkal? Felszólítottam c bárkit, hogy azon párthoz álljon, melynek taí'ja én vagyok? Akartain -e bárkif gátolni suját meggyőződésének kivetésében ? Kértem-e vala kitől szó- és kézadástarra nézve,hogy velünk tart és tőlünk el nem fog válni? Használtam-e valaha a pártszerzésnek sok helyütt szokásos, de általam soha nem helyeselt eszközeit? Nem voltam-e azoknak egyike, ki még a párt dicciplina pressióját sem helyeseltem lényeges tárgyakban és elvi kérdésekben? — Ha mind e mellett a többség véleménye és az én véleményem találkoztak, ennek egyszerű magyarázata csak az. hogy az én meggyőződésem ís az volt. a mi az övék. Az én igazolásomra tehát a többség nem szorult. Ezek azon okok melyeknél fogva Kossuth Lajos nyilt levelének hírlapi czáfolgatásába bocsátkozni nem szándékom. Deák Ferencz. v :. ,v..;/r.UM KL'ÜYVTARA tltv, Növsdckiiipii 1*9év. l'/C s: TÁRA Kl • • .] >aév i 4' Ili itt 'A* J - t'íHSST^ W** •