Nyulásziné Straub Éva: „Mindent a hazáért!” Deák Ferenc emlékkiállítás (Budapest, 2003)

szerepet kapott. Ezt szolgálta például a Deák-párti képviselőkből 1865-ben alakult Kaszinó is (57-58. sz.). A nemzetközi erőviszonyok alakulása és a belső küzdelem eredményeként kialakult politikai légkör hozta el az 1867. évi kiegyezés lehetőségét, amelynek törvényi kidolgozásában Deák ismét jelentős szerepet vállalt (59. sz.). Tisztában volt azzal, hogy ez kompromisszumot jelent, de olyan kétoldalú engedményekre törekedett, amelyek lehetőséget biztosítanak Magyar­ország társadalmi és gazdasági fejlődésére, legalább a nemzetközi erőviszonyok által korlátozott függetlenség megteremtésére. Ennek tudatában fogadta emelt fővel Kossuth nyílt levelét, amely keményen elítélte őt (50-62. sz.). 1868-ban még részt vett a kiegyezési törvényeket kidolgozó Hatvanhetes bizottság munkájában (64-65. sz.), a kiegyezési tárgyalások és az azokhoz kap­csolódó törvények kidolgozása után azonban fokozatosan visszavonult a poli­tikától. Erre elsősorban betegsége késztette. A kiállítás harmadik egységének dokumentumai a Deák halála miatti nemzeti gyász egy-egy írott emlékét mutatják be, valamint a hivatalos megemlékezésről adnak képet. 1876 februárjában törvényt alkottak Deák Ferenc emlékének méltó megörökítéséről (76-77. sz.), majd 1888-ban felavatták a kor jeles művészei által alkotott síremlékét (78-81. sz.). A kiállítás záró képei Deák dolgozószobá­ját, parlamenti múzeumi emlékszobáját mutatják be. A Deák Ferenc munkásságát, életét feldolgozó kiadványok, iratait megjelen­tető forráspublikációk néhány darabját az íróasztalon sorakoztattuk fel. Természetesen ezek a művek korántsem képviselik a teljes Deák-irodalmat. Leginkább a Deák által, illetve még életében róla és beszédeiről készült kiadvá­nyok hiányosak, elsősorban formai okokból: többségében vékony, rossz minőségű papíron megjelent füzetek, amelyek gerincén a mű címe nem olvasható, így a látogatók számára nem nyújtanak információt. A kiállítás csak epizódokat villant fel Deák Ferenc életéből, elsősorban a fordulópontokat. A zseniális, hatalmas munkabírású államférfi életének kiemel­kedő állomásait jelezve kívánunk e szerény kiállítással fejet hajtani személyisége és tevékenysége előtt születésének 200. évfordulóján. A katalógus tartalmazza a kiállított dokumentumok rövid leírását és lelőhelyét. Azokat a darabokat, amelyek nem a Magyar Országos Levéltár gyűjteményében találhatók, külön jelöltük.

Next

/
Thumbnails
Contents