Nyulásziné Straub Éva: „Mindent a hazáért!” Deák Ferenc emlékkiállítás (Budapest, 2003)

szükséges törvények megszövegezésének munkálatai mellett figyelmet kellett szentelni a mindennapi minisztériumi feladatoknak is (33., 35. sz.). Deákról nem sok szó esik a forradalom és szabadságharc alatt, hatalmas munkabírással dolgozott az új rendhez szükséges jogszabályok kidolgozásán, a nemzetiségekkel való megegyezés előkészítésében (34., 36-39. sz.). Ez idő tájt elsősorban az országgyűlési jegyzőkönyvekből és a minisztériumi dokumentumokból követhetjük nyomon munkásságát, a nyilvánosság elé ritkán lépett. 1848. szeptember 10-én a kormány többi tagjával együtt lemondott, az új kormánynak már nem lett tagja. 1848 decemberében még mint képviselő Debrecenbe ment a kormánnyal és elvállalta, hogy Batthyány Lajos vezetésével egy küldöttség tagjaként Bécsbe induljon béketárgyalást folytatni Windischgraetz herceggel (40. sz.). A már Pest alatt táborozó fővezér azonban nem tárgyalt a küldöttséggel. A megalázó, sikertelen akció után Deák visszavonult Kehidára. Minisztersége idején folyamatos küzdelmet folytatott a törvényesség megtartása érdekében, ám Jellacic támadása után a forradalom feltartóztathatatlanul olyan irányt vett, amelyet Deák már nem tudott feldolgozni, elsodorta törvénytisztelő elveit és vele személyét. A szabadságharc bukása után 1861-ig teljesen visszavonult a nyilvános politikától, az ebből az időszakból bemutatott dokumentumok kellőképp jellemzik tevékenységét: árvaügyek felkarolása, gazdálkodás, csendes vidéki élet. Politikai állásfoglalás volt részéről a passzivitás, erre biztatta elvbarátait is. Visszautasított minden közszereplést, így pl. 1850 áprilisában Anton Schmerling igazságügy-miniszter meghívását, hogy vegyen részt a bécsi értekezleten, amely a magyar magánjog rendezését tárgyalja. Ahogy elvbarátai Kehidán is felkeresték, úgy 1854-től szállodai szobájában is folyamatos volt a vendégjárás. Az ellenzék Deák véleményére hallgató része itt tárgyalta meg az eseményeket, az érvek ellenérvek itt hangzottak el szóban. 1860-ban a nemzeti elégedetlenség egyre nyíltabban tört felszínre, a Széchenyi István öngyilkossága utáni két hónapban sorozatosak a nemzeti tüntetéssé váló emlékünnepségek. A közhangulat hatására 1860. október 20-án Ferenc József császár kiadta az Októberi Diplomát, amelyben az uralkodó megígérte, hogy a törvényhozás jogát az országgyűlés és a birodalmi tanács közreműködésével gyakorolja és visszaállítja az 1848 előtt működött magyar