Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

IV. A KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT FELADATAI 1948-1949

Földigénylő Bizottság 100 kat. hold javadalmi földet kívánt juttatni, és csak később, a Nemzeti Bizottság vezetőinek közbejöttével csökkentették azt 51 holdra. A javadalmi föld nagysága a jegyzőt a birtokos parasztsághoz sorolta. E tekintetben gazdag paraszti minősítést is akasztottak néhány jegyzőre. A községi jegyzőnek a havi fizetésen és a javadalmi földön túl volt még jövedelme a magánmunkákból is. Persze ez a jövedelemnagyság is változó volt, mert egyes helyeken csupán 100 forint folyt be évente a jegyzői magánmunkákból, másutt pedig a 2000 forintot is meghaladta. A jegyzői törzsfizetés igen alacsony. Ez a közigazgatás demokratizálásának is akadályává vált, mivel az ipari munkások nem voltak hajlandók az üzemekből a közigazgatásba menni. A munkás ugyanis a felét sem kapta volna meg annak az összegnek, amit fizikai dolgozóként az iparban megkeresett. Az MDP közigazgatási bizottságában olyan javaslat született, hogy a jegyzői magánmunkákat meghagyják, de a befolyt összeget egy országos jegyzői segélyalapba fizessék be, amelyből a jegyzők fizetéskiegészítést kapnak.

366 A jegyzői magánmunkáknak általános szabályai voltak. A jegyzők addig foglalkozhattak magánmunkákkal, amíg az őket hivatalos kötelességeikben nem akadályozta. A felkért jegyző — mint a jogszabályokban tájékozott egyén — köteles volt a munkát elvégezni. A munkához szükséges nyomtatványokat a jegyző saját költségen szerezte be. Az így keletkezett iratokat a hivatalos aktáktól el kellett különíteni. A magánmunkákért felszámítható díjakat a vármegyei szabályrendelet állapította meg. A szegényjogon végzett magánmunka ingyenes volt. A magánmunkáról nyilvántartást kellett a jegyzőnek vezetnie.

367 1949 tavaszán a koalíciós pártok közt a falvakban már nem voltak súrlódások. A Magyar Dolgozók Pártja helyi szervezete ugyan uralta a községi pozíciókat, de helyet engedett még a parasztpárti és a kisgazdapárti egyéneknek. Altalános volt az a jelenség, hogy a Nemzeti Parasztpárt szorosan felzárkózott az MDP politikája mellé, míg a kisgazdapárti szervezetek tagjai visszahúzódtak, s lehetőleg már nem vettek részt aktívan a közéletben. Éppen 1949 március vége volt az az időszak, amikor a Kisgazdapártról azt a hírt terjesztették, hogy már sehol sem létezik. Persze a Függetlenségi Népfront, azután a DÉFOSZ helyi szervezeteinek ülésein a megengedett számarányban részt vettek kisgazdapárti tagok, de ők passzivitásukkal jelezték, hogy tisztában vannak pártjuk megszűnésével, és ezzel együtt a közéletből való kiiktatásával is. Szó sem volt már ekkor pártversengésről; a községekben a vezető szerep véglegesen az MDP helyi szervezete kezébe került. Az MDP tagjai voltak a községi politikai megmozdulások irányítói; a szemináriumok hallgatói, előadói, a népgyűlések szervezői, ők álltak a gazdasági élet különböző posztjain, és az önkormányzat élén is. 1949 elején a községi elöljáróság élére MDP tagok kerültek: a községi bíró, a helyettes bíró és az elöljárók nagy része is ebből a pártból került ki. Az MDP megyei bizottsága a közigazgatás fokozott ellenőrzését még 1949 tavaszán is szem előtt tartotta. Csak 1949. március végén szüntették meg azt a gyakorlatot, hogy a párt közigazgatási bizottsági üléseit nem hetenként, hanem kéthetenként tartották.

368 366 Pl Arch. 276. f., 77. cs., 4. 6. e. Az irat kelte 1948. szeptember 27. jk. 367 Csizmadia A.: i. m. 79. óid. 368 FML. Főispáni iratok, 1949—914. A közigazgatás fokozott ellenőrzése c. tárgyak.