Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

IV. A KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT FELADATAI 1948-1949

megkezdte. A leltárt az ingó és ingatlan vagyonról háztartásonként, illetve gazdaságonként vették fel. A leltári leírásban pontos adatok szerepelnek a lakóházról, a gazdasági épületekről, a telek nagyságáról, rendeltetéséről. Feltünteti az udvar, a kert, a belső telekhez tartozó földek nagyságát négyszögölekben, az épületek esetében a falak és tetőzet anyagát, a helyiségek számát. Az ingó vagyonról felvett leltár tartalmazta az élő és holt felszerelést, fajtánként és darabszámként. A marhaleveleket az összeírás alkalmával átvették a tulajdonostól és azt az irományokhoz csatolták. Megbecsülték az élelmiszer, a termény és a takarmánykészletek súlyát; az üzletekben, kisipari műhelyekben levő tárgyakról is darabszámban vettek fel leltárt. A leltár négy példányban készült, amelynek hitelességét az öttagú leltározó bizottságnak és a családfőnek alá kellett írni. A leltárból két példányt a Népgondozó Hivatal, egyet a Pénzügy igazgatóság, egyet pedig a községi hivatal kapott meg. A leltárba vett vagyontárgyakat a volt tulajdonos az áttelepülés időpontjait használhatta, de előtte a községi hivatalnak át kellett azt venni. Az ingóságokat, az élelmiszert, a takarmányt a rendelet szerint a község összegyűjtötte, az állatállományt a földművelésügyi miniszter átvette a községtől. Az átvétel tényét a községi példányon rögzítették, és ezzel együtt oldották fel a zár alól a mentesített családok vagyonát. Az áttelepülésre kötelezettek magukkal vihették értéktárgyaikat, készpénzüket. Élelmiszerekből személyenkint 7 kg lisztet, 1 kg zsírt, 2 kg húst, 2 kg hüvelyest, 8 kg burgonyát vihettek magukkal. A ruházat és a háztartási felszerelésből, a kézi szerszámokból azonban csak a legszükségesebbek kerülhettek a podgyászba, mivel az személyenként 100 kg-nál nem lehetett nehezebb. A podgyász súlyát a leltározó bizottság becsléssel állapította meg. Az áttelepítettek nem vihették magukkal bútoraikat, élőállataikat és a mezőgazdasági felszerelésüket. Az áttelepítést megelőzte a gyűjtőhelyek és a berakodó állomások kijelölése. A miniszteri biztos a névjegyzékek alapján összeállította a vagonlistát, amely négy példányban készült. A vagonlista az egy szerelvényen utazók névsorát tartalmazta. Egy-egy kocsiban az összetartozó családtagok neveit tüntették fel. A vagonlista adatai a következők: az áttelepített személy vezeték és keresztneve, életkora, neme, állampolgársága, foglalkozása, lakóhelye. A gyűjtőállomáson a névjegyzék sorrendjében 3 tagú orvosi bizottság egészségügyi vizsgálat alá vette a személyeket. Bevagonírozásra ugyanis csak az kerülhetett, akit a bizottság egészségesnek talált. A betegeket a vagonlistából törölték, és helyettük a névjegyzékből más személyeket vettek át. Az egészséges személyeket orvosi bizonyítvánnyal láttákéi. A vagonlistát a miniszteri biztos és az orvosi bizottság vezetője írta alá, és a záradékban belefoglalta, hogy a szerelvény valamennyi utasa egészséges, fertőző betegségben nem szenved. A vagonlistából két példányt a vonatparancsnok magával vitt, egyet pedig a belügyminiszterhez terjesztettek fel. A szerelvény 40 vagonból állott. Egy-egy vagonban legfeljebb 30 személyt lehetett elhelyezni. Egy-egy szerelvényen 1200 személyt szállítottak. A szerelvényt vonatbiztosító karhatalmi személyzet kísérte, amelynek parancsnoka egyúttal a vonatparancsnoki tisztet is ellátta. A vonatparancsnok kötelessége volt a szerelvény rendjének biztosítása, neki kellett gondoskodni az áttelepültek testi épségének védelméről.