Iratok a közös magyarszovjet űrrepülésről 1979–1980 (Budapest, 2011)
3. Határozatok magyar állampolgárok űrutazásáról
3- Magyar állampolgárok űrutazásáról, 1976. június 30. - szeptember 9. lések személyzetébe felvételre, hogy a lehető legrövidebb időn belül hozzákezdhessenek a felkészüléshez. Ezzel kapcsolatban a szovjet delegáció felvetette a sorrendiség meghatározásának olyan rendjét, amely szerint az 1978—79-ben felbocsátásra kerülő űrhajók legénységét azon országok állampolgáraiból lehetne kijelölni, amelyek az INTERKOZMOSZ program gyakorlati végrehajtásához az elmúlt évek folyamán a legnagyobb hozzájárulást adták. A bolgár küldöttség a Szovjetunió elvi javaslatát támogatva javasolta, hogy az 1978-as, illetve 1979-es űrrepülésekben Csehszlovákia, illetve a Német Demokratikus Köztársaság állampolgárai vegyenek részt. A tárgyalások kapcsán vita alakult ki a sorrendiség kérdésében, amely során Románia és Lengyelország a kiválasztás más lehetséges módozatát is javasolta figyelembe venni. Az alapos, sokrétű vita eredményeképpen a tárgyaló felek kéréssel fordultak a szovjet félhez, határozza meg az INTERKOZMOSZ programban együttműködő szocialista országok állampolgárainak részvételi sorrendjét az 1978-1979-ben végrehajtandó űrrepülésekben. A tárgyaló delegációk abban is megállapodtak, hogy a további űrrepülések sorrendiségének meghatározásánál figyelembe vehetők más elvek is, amelyek az együttműködés keretében egyeztetésre kerülnek. A tárgyalásokban résztvevő országok delegációi számára biztosították a Ju. A. Gagarin Űrhajós Kiképző Központ, a Repülés Irányító Központ, valamint az Orvos-Biológiai Problémák Intézetének meglátogatását. Ezekben az intézetekben szovjet szakértők magas színvonalú tájékoztatást nyújtottak az űrhajós kiképző központ tevékenységéről, bemutatták a felkészítés céljára szolgáló technikai eszközöket működés közben, és alapos tájékoztatást adtak arra vonatkozóan, hogy a nemzeti bizottságok jelöltjeik megválasztásánál milyen alapvető szempontok szellemében járjanak el. A bemutató kapcsán különböző szovjet objektumokon repülő, már a világűrben járt űrhajósok mutatták be az általuk vezetett rendszereket, és a magas beosztású tudományos munkatársak ismertették a berendezések üzemszerű működését. A Repülés Irányító Központban a delegációk megismerkedhettek a jelenleg folyó szovjet SZOJUZ és SZALJUT repülés irányításának rendjével, és megismerhették a teljesen automatizált, számítógépek által vezérelt rendszer működését, valamint a szolgáltatott adatok feldolgozásának módozatait. Az Orvos-Biológiai Problémák Intézetében tájékoztatást adtak az űrrepülésekkel kapcsolatos orvos-biológiai kutatások jelenlegi feladatairól, és megismertettek [!] a jövő évtized egyes tudományos programjában tervezett feladatokkal (emberlakta űrhajó irányítása a Marsra, stb.). A Minisztertanács 3315/1976. számú határozata alapján jegyzőkönyv került aláírásra. Tekintettel az űrkutatás további feladatainak komplex tudományos programjára, megállapodás történt arra vonatkozóan, hogy a vegyes személyzetű űrhajók által elvégzett tudományos kutatások programja egyeztetésre kerül az egyes országok javaslata alapján. 69