Iratok a közös magyarszovjet űrrepülésről 1979–1980 (Budapest, 2011)
Beszélgetés Farkas Bertalannal a Magyar Országos Levéltárban (2010. november 13.)
Beszélgetés Farkas Bertalannal a Magyar Országos Levéltárban vagy Európa fölött vagyunk. Nekem nem volt szerencsém, mert amikor mi repültünk, 1980. május 26-ától június 3-áig, akkor Közép-Európát a horizont alatt lehetett látni. Viszont hihetetlen volt fölfedezni a Kárpátokat. És ha ez már megvan, akkor meg kell lennie a Dunának és a Tiszának is. A napállás szögéből nézve látszik a Tisza kanyarulata Záhonynál, ott fordul a folyó egy kicsit délnyugatra, Záhonytól 40 km-re pedig ott van Gyulaháza, ahol én születtem. A Balaton nagyon szép föntről, a fényképfelvételeket az űrben tovább maradó kollégák készítették. Minden országból két-két űrhajós jelöltet vittek ki, és készítettek föl, hozzájuk rendelték a szovjet társat, én Kubászovot kaptam. 1978 márciusában érkeztünk a Csillagvárosba, és 1978 decemberében egy állami bizottság kijelölte a repülő párosokat. A bolgárok után kijelöltek bennünket is. Magyari Béla Dzsanibekovval lesznek a dublőrök, és Kubászovval én repülök a világűrbe. Nem volt egyszerű helyzet sem Bélának sem nekem. Másfél évvel a repülésünk előtt tudtuk, hogy ki fog repülni és ki marad a Földön. A második kérdésre válaszolva: Kubászov precíz, mérnöktípusú ember, aki mindent ötvenszer lemér, átszámol, míg egy vadászpilóta teljesen más stílusban gondolkodik. Ha van egy probléma, azt vagy megoldom, vagy nem, de azonnal döntök. Valerijjel nagyon megszerettük egymást. Amikor visszatértünk a világűrből, és kiszedtek bennünket az űrhajóból, megöleltük egymást, hogy végre épségben, egészségben visszajöttünk. Én megkaptam a Szovjetunió Hőse kitüntetést, a Lenin-rendet, de számomra az volt a legfontosabb, hogy Valerij azt mondta: veled bármikor újból felmennék a világűrbe. Emberileg, szakmailag ez volt a legfontosabb elismerés. Fedélzeti mérnökként dolgoztam, mindent nekem kellett csinálni, de parancsnokként fölülbírálhatott. Egy olyan gombot sem nyomott meg, amit nekem kellett előkészíteni, vagy egy rendszert nem tett működőképessé anélkül, hogy meg ne kérdezte volna tőlem: jól csinálom-e vagy sem. Már kétszer repült korábban a világűrbe, részt vett 1975-ben a Szojuz-Apollo programban, ezért is volt szakmai elismerés ez a mondata. Az űrrepülés után, 1980-ban először Rómába mentem egy kongresszusra, ahová Valerij is eljött. Az amerikaiakkal jó kapcsolatot ápolt, ekkor mutatott be Tom Staffordnak.12 Bár nem repültünk együtt, az amerikai űrhajósok részéről is szeretetet tapasztaltam, s ez a barátság azóta is tart. Örömmel megyek Amerikába, örömmel megyek Moszkvába is, mindenütt jól érzem magam. Egy hallgató Oroszországban mennyire ismerik el az űrhajósokat? 12 Stafford, Thomas Patten (1930—) amerikai űrhajós. 1962-ben a második amerikai csoport tagjaként kezdte meg az űrhajóskiképzést. Négy alkalommal járt a világűrben: 1965-ben a Gemini-6A, 1966-ban a Gemini -9A, 1969-ben az Apollo-10 és 1975 júliusában az Apollo-Szojuz program részeseként, amikor az Apollo-ASTP (más jelöléssel: Apollo-18) összekapcsolódott a szovjet Szojuz-19 űrhajóval. Utóbbi három esetben parancsnokként. 258
