Áldásy Antal: Magyar czímeres emlékek III. füzet (Budapest, 1926)

Bevezetés

a Montefalcoi armális (XIX/LXIX. tábla), mely noha teljesen szabályszerűen van kiállítva, a megpecsételésnek semmi nyomát sem mutatja és így az armális valószínűleg nem is került expediálásra. Oklevéltani szempontból figyelemreméltó a Martonfalvi Cseh-család armálisa (XXIII/LXXIII. tábla), melynek szövege sajátságos vegyülékét mutatja a pátens és privilégiális alaknak, melyre második példát középkori armálisaink közül aligha hozhatnánk fel. Heraldikai kivitel tekintetében a Hideghéti czímer kétségkívül a legkorrektebb. Az egész czímerben csak két máz van, fekete és arany, tehát a legideálisabban felel meg a színre-ércz, érczre-szín heraldikai szabálynak. Ellentéte a Hoífmaister czímer, mely érczre erezet alkalmaz. Heraldikai tekintetben korrekt szerkezetet mutat Eperjes város czímere is (XIII/LXIII. tábla), mely későbbi, xvi. századi változataiban részben beszélő-czímerré változott át. Elsőrangú érdekességű a Montefalcoi czímer (xix LXIX. tábla), melyben Mátyás király a czímerszerzőnek saját családi czímerét, a csőrében gyűrűt tartó hollófejet — de nostris paternis armis — adományozza különleges kitüntetésképen, amire Mátyás idejéből még egy példánk van, a Ponté Varisko czímerben. Elsőrangú heraldikai ritkaságszámba megy a Gellyei czímer (xxvni/LXXVIII. tábla) kentaurképe, mely mint czímerkép a legnagyobb ritkaságok közé tartozik még a külföldi heraldikában is, hazai heraldikánkban pedig mint czímerkép egyedülálló. A czímerek fejlődésére tanulságos példával a Forgách-család 1525. évi czímere (xxix LXXIX. tábla) szolgál. A Hideghéti czímerrel heraldikai korrektség tekintetében vetekedik a Szalóki családnak I. Ulászlótól nyert czímere (XII/LXII. tábla), mely arányai és stilizálására nézve a középkori magyar czímerek között a legszebbek egyike. Kivitele mutatja, hogy festője szakképzett, kiválóan jó ízlésű művész lehetett. A czímeralak, a megcsonkított hattyú, a magyar heraldikában egyedülálló, a külföldön is csak az angol és franczia heraldikában fordul elő és ott is a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Viszont kivitel tekintetében kifogás alá eshetik a Pethendi Budai család czímere 1454-ből (XVI/LXVI. tábla), melynek czímerképe nagyon durva munkát mutat, erősen elmázolt és kellemetlenül hat a pajzsnak, sisaknak és a takaróknak erős fekete vonalakkal való elhatárolása. A czímer elhelyezése — jobbra fordul — nem felel meg a heraldikai udvariassági szabályoknak, melyek ellen még a nadasdi Erchy és az Armbruster czímer is vét. Jobbra forduló sisakot mutatnak, de egyenesen álló pajzszsal a Muronyi Weér, a Balajthy, a Gellyei és a Campanellis czímerek. A nagykapusi Hoífmaisster czímer ellenben nem sorolható e kategóriába, miután az armális birodalmi mintára van kiállítva. A Budai czímer ellen emelt kifogásokkal szemben a pajzs és a sisak és sisakdísz méretei arányosak, ami a czímerfestő heraldikai képzettségének javára irandó. Középkori városi czímereink közül Eperjesén kívül Pozsony városának 1436 július 9-én nyert czímerét közli füzetünk (X/LX. tábla), mely a középkori városi