Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

5. Levéltártan

5.2. Az iratanyag feldolgozása ■ 493 Ehhez jó fogódzót jelent Theodore R. Schellenberg a nemzetközi levéltárügyben máig klasszikusnak tekintett és az angolszász, illetve német levéltárügyben széleskö­rűen ismert és elismert elmélete az ügyiratok „információs” és „tanúsító” értéké­nek megkülönböztetéséről. Az információs érték az adott eljárás tárgyát képező, illetve az iratokban felbukkanó természetes és jogi személyekre, dolgokra, ügyek­re, jelenségekre vonatkozóan szolgáltatott adatokat jelenti. Az iratok ugyanakkor „tanúságot” szolgáltatnak az iratképző intézmény felépítésére és működésére vo­natkozóan is, azaz biztosítják az egyes ügyiratok kontextusba helyezett tanulmá­nyozásának lehetőségét. Ez adja tanúsító értéküket (nem tévesztendő össze a jogi értelemben vett bizonyító erő problémakörével!). Bármely szerv működéséről te­hát csak eredeti összefüggésükben megőrzött ügyiratai tesznek valódi tanúságot. Ezt a levéltári selejtezés kapcsán, különösen az értékhatár alá sorolások esetében is érdemes szem előtt tartani. Ami a történeti értékű vs. maradandó értékű iratok kérdéskörét illeti, lényeges kiemelnünk, hogy a maradandó érték definíciója több mint a történeti értéké, ugyanis magában foglalja még a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, más for­rásból nem vagy csak részlegesen megismerhető adatot tartalmazó iratokat is (Ltv. 3. §). Mindez azt is jelenti, hogy létezhetnek a levéltárban is olyan iratok, amelyek elsősorban jogbiztosító értékük okán vagy (közigazgatási/jogszolgáltatá- si stb.) ügyviteli szempontból bírnak jelentőséggel, ám különösebb történeti érté­kük nincs. Ha tehát ilyen jellegű iratokat kívánunk selejtezési eljárás alá vonni, az csak a fennálló jogszabályok alapos átnézése, értékelése után tehető meg, tehát azt követően, hogy a közfeladat folyamatos ellátásához, illetve az állampolgári jo­gok érvényesíthetőségéhez fűződő érdek már nem áll fenn. Természetesen ezután kell megvizsgálni a fenti elvek mentén az ilyen iratok történeti értékét. 5.2.2.3. A LEVÉLTÁRI SELEJTEZÉS ELŐÍRÁSAI ÉS SZINTJEI ■ Jogszabályi előírások A hatályos levéltári törvény lehetővé teszi a már levéltárba került iratok selejtezé­sét, amikor a közlevéltár feladatkörét úgy állapítja meg, hogy a levéltár „az átvett, illetőleg a gyűjtött levéltári anyagot nyilvántartja, szakszerűen kezeli, biztonságo­san megőrzi, és az őrizetében lévő levéltári anyagot - annak szükség szerinti átselej­tezésével, rendezésével, valamint a tudományos igényű áttekintést biztosító segéd­letek készítése és közzététele útján - feldolgozza, és az anyag használatát lehetővé teszi” (13. § c). A 10/2002. (IV. 13.) NKÖM-rendelet a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről már rész­letesen szól a levéltári selejtezés mibenlétéről és alaki feltételeiről. A 25. § c) be­kezdés szerint a levéltári feldolgozás során a rendezéssel párhuzamosan vagy ön­álló feladatként kell eltávolítani a levéltár őrizetében lévő nem maradandó értékű iratokat. A 31. § szabja meg részletesen a levéltári selejtezés menetét:

Next

/
Thumbnails
Contents