Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
5. Levéltártan
5.2. Az iratanyag feldolgozása ■ 493 Ehhez jó fogódzót jelent Theodore R. Schellenberg a nemzetközi levéltárügyben máig klasszikusnak tekintett és az angolszász, illetve német levéltárügyben széleskörűen ismert és elismert elmélete az ügyiratok „információs” és „tanúsító” értékének megkülönböztetéséről. Az információs érték az adott eljárás tárgyát képező, illetve az iratokban felbukkanó természetes és jogi személyekre, dolgokra, ügyekre, jelenségekre vonatkozóan szolgáltatott adatokat jelenti. Az iratok ugyanakkor „tanúságot” szolgáltatnak az iratképző intézmény felépítésére és működésére vonatkozóan is, azaz biztosítják az egyes ügyiratok kontextusba helyezett tanulmányozásának lehetőségét. Ez adja tanúsító értéküket (nem tévesztendő össze a jogi értelemben vett bizonyító erő problémakörével!). Bármely szerv működéséről tehát csak eredeti összefüggésükben megőrzött ügyiratai tesznek valódi tanúságot. Ezt a levéltári selejtezés kapcsán, különösen az értékhatár alá sorolások esetében is érdemes szem előtt tartani. Ami a történeti értékű vs. maradandó értékű iratok kérdéskörét illeti, lényeges kiemelnünk, hogy a maradandó érték definíciója több mint a történeti értéké, ugyanis magában foglalja még a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, más forrásból nem vagy csak részlegesen megismerhető adatot tartalmazó iratokat is (Ltv. 3. §). Mindez azt is jelenti, hogy létezhetnek a levéltárban is olyan iratok, amelyek elsősorban jogbiztosító értékük okán vagy (közigazgatási/jogszolgáltatá- si stb.) ügyviteli szempontból bírnak jelentőséggel, ám különösebb történeti értékük nincs. Ha tehát ilyen jellegű iratokat kívánunk selejtezési eljárás alá vonni, az csak a fennálló jogszabályok alapos átnézése, értékelése után tehető meg, tehát azt követően, hogy a közfeladat folyamatos ellátásához, illetve az állampolgári jogok érvényesíthetőségéhez fűződő érdek már nem áll fenn. Természetesen ezután kell megvizsgálni a fenti elvek mentén az ilyen iratok történeti értékét. 5.2.2.3. A LEVÉLTÁRI SELEJTEZÉS ELŐÍRÁSAI ÉS SZINTJEI ■ Jogszabályi előírások A hatályos levéltári törvény lehetővé teszi a már levéltárba került iratok selejtezését, amikor a közlevéltár feladatkörét úgy állapítja meg, hogy a levéltár „az átvett, illetőleg a gyűjtött levéltári anyagot nyilvántartja, szakszerűen kezeli, biztonságosan megőrzi, és az őrizetében lévő levéltári anyagot - annak szükség szerinti átselejtezésével, rendezésével, valamint a tudományos igényű áttekintést biztosító segédletek készítése és közzététele útján - feldolgozza, és az anyag használatát lehetővé teszi” (13. § c). A 10/2002. (IV. 13.) NKÖM-rendelet a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről már részletesen szól a levéltári selejtezés mibenlétéről és alaki feltételeiről. A 25. § c) bekezdés szerint a levéltári feldolgozás során a rendezéssel párhuzamosan vagy önálló feladatként kell eltávolítani a levéltár őrizetében lévő nem maradandó értékű iratokat. A 31. § szabja meg részletesen a levéltári selejtezés menetét: