Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog
3.2. A levéltárügy alakulása 1950-től 1995-ig ■ 311 mezni a változások irányát, akkor azt mondhatjuk, hogy a levéltárak ebben a két évtizedben a korábbihoz képest sokkal nyitottabbá váltak két irányban is. Egyrészt az iratképző szervekkel erősödtek meg hivatalos kapcsolataik az iratkezelés-ellenőrzési jogkör megszerzése következtében. A levéltárak munkaidő-ráfordításának tekintélyes része esett az ún. gyűjtőterületi munkára, vagyis az iratkezelési szabályzatok, irattári tervek véleményezésére, az iratkezelési folyamat és az iratselejtezések ellenőrzésére, az irattárosképzés segítésére. Másrészt erősödött, intézményesebb lett a tudományos munka és a közművelődési tevékenység. Eltérő mértékben ugyan, de valamennyi levéltár kivette részét az ezzel kapcsolatos munkákból tudományos kiadványok megjelentetésével, kiállítások rendezésével, népszerűsítő előadások tartásával, levéltár-látogató csoportok fogadásával, évfordulókra másolatgyűjtemények összeállításával. A tanácsi levéltárak mindezeken kívül a helytörténet művelése és - kis túlzással - a honismereti mozgalom bázisintézményeivé váltak. 1968 után sorra adták ki tudományos tanulmányköteteiket, évkönyvsorozataikat, hely- történeti olvasókönyveiket. Több megyében krónikaíró mozgalmat szerveztek, egyre több megyei levéltárban rendszeressé váltak a „Levéltári Napok” szélesebb érdeklődői kört megcélzó rendezvényei. Az Országos Levéltár a tudományos munkákat elsősorban a korábban indított sorozataiban és a Levéltári Közlemények folyóiratban tette közzé. A másik szakmai folyóirat, a Levéltári Szemle 1985-től valóban negyedéves periodikává vált. Az Új Magyar Központi Levéltár nem sokkal felállítása után megindította a Források a népi demokrácia történetéből című sorozatát, és az 1980-as években kiadta például a Magyar Állam 1945-1970 közötti szerveiről összeállított lexikális művet. Levéltáraink ebben a két évtizedben igen tekintélyes kiadványterméssel gazdagították a magyar történettudományt, elsősorban a korábban háttérbe szorított forráskiadások terén úttörő szerepet is magukra vállaltak. A levéltári anyag rendszeres begyűjtése a korábban megszokott nagyságrendben folytatódott. 1989-ben már 194 436 fm levéltári anyagot őriztek az általános levéltárak raktáraiban. Ekkor az állami szaklevéltárak és a Szakszervezetek Központi Levéltárának anyaga 20 881 fm-t, az egyházi levéltáraké pedig több mint 10 000 fm-t tett ki. A levéltári belső feldolgozó munkák szervesen kapcsolódtak az előző időszak munkáihoz. Elkészültek az új jogszabályokban előírt nyilvántartások, a szervnyilvántartás, a fondtörzskönyv stb., kár, hogy sok intézmény a későbbiekben nem fordított kellő gondot ezek karbantartására. A rendezési munkákban a középszintű rendezésekre tevődött át a hangsúly, az Országos Levéltár azonban az 1970-es évek második felében elérte, hogy teljes állománya legalább középszintű rendezettségű volt. Ebben az intézményben zömmel ismertető leltárak, repertóriumok és darabszintű segédletek (jegyzékek, regeszták) készültek. Mindezek eredményeként az Országos Levéltár 1945 előtti iratanyaga nemzetközi összehasonlításban is kiválóan segédleteit lett. Néhány más levéltárban hasonló tendencia érvényesült. A kiadott segédletek sorában elsősorban a fond- és állagjegyzékeket kell említeni. Valamennyi általános levéltár és lényegében mindegyik szaklevéltár anyagáról megjelent ez a segédlet. Az egyházi levéltárak fond- és állagjegyzékei 1976-ban és 1983-1986 között láttak