Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

1. Történeti segédtudományok

28 ■ 1. Történeti segédtudományok

Ez készülhetett oly módon is, hogy az azonos szövegeket egymás alá másolták, és a szövegek között üresen hagyott helyre az ábécé betűit írták, majd e betűk közepén elvágták a hártyát (chirographum vagy litterae per alphabetum intercisae). A másolat lehet egyszerű (copia simplex) és hitelesített (copia vidimata). Ez utóbbit a másolást végző személy hitelesíti (vidimus), vagy záradékkal hitelesítteti. Másolatnak számít az oklevél átírása (transsumptum, insertum) is. Ez akkor jön létre, ha egy korábbi oklevelet egy közhitelű személy vagy intézmény a saját oklevelébe átmásolva, pecsétjével hitelesíti. Ez a formája a korábban kiadott uralkodói oklevelek megerősítésének is. A másolat lehet kötetbe másolva; ilyen másolati könyvek (chartularium, liber traditionum) azok, amelyekbe egyes intézmények a saját birtokaikra, kiváltságaikra vonatkozó fontosabb okleveleiket bemásoltatták. Ugyancsak könyvbe másolták az uralkodói kancelláriákból kikerülő okleveleket. Ezeket a magyar királyi udvarban királyi könyveknek (libri regii), a pápai udvarban iktatókönyveknek (registra) nevezték. A fogalmazványokat legtöbbször ugyancsak könyvbe vezették (protocolla).

Az oklevelek hitelességüket illetően lehetnek valódiak (hitelesek) és hamisak. A valódi oklevél a minden vonatkozásban hiteles oklevél. A hamis okleveleknek számtalan formája lehetséges. Alapvetően azonban háromféleképpen lehetett oklevelet hamisítani:

1. Egy meglévő hiteles oklevél szövegét újra leírták oly módon, hogy annak szövegébe a valódi oklevélben nem szereplő részeket toldottak be, illetve abból elhagytak (interpolatio). Ennek szélsőséges formája, a palimpszeszt úgy készült, hogy egy már beírt, hitelesen megpecsételt hártyáról a szöveget levakarták, és helyette teljesen új szöveget írtak, amely így a hiteles pecsét révén a hitelesség látszatát keltette.

2. A valódiak formájára hamisított oklevelek úgy készültek, hogy korabeli valódi oklevelek mintául vételével olyan oklevelet szerkesztettek, amelynek soha nem volt valódi előzménye.

3. Végül vannak olyan, formailag valódi oklevelek, amelyek ugyan kiállítási körülményeiket tekintve valódiak, de tartalmukat illetően hamisak. Ilyenek az egyes intézmények megtévesztett vagy megtévedt alkalmazottai által készített oklevelek, a kancelláriai hamisítványok.

Az oklevél-hamisításnál szinte általános szabály volt, hogy a hamisított oklevelet a hamisítók igyekeztek lehetőleg minél hamarabb hiteles átiratba foglaltatni, hogy ezáltal elkerüljék az eredeti vizsgálatát, amelynek kétségtelenül a leleplezés lett volna az eredménye. A hamis oklevelekről még tudnunk kell azt, hogy rendkívül becses történeti források lehetnek, amennyiben ismerjük a hamisítás korát és indítékát.

Az oklevelek megpecsételési formájukat illetően háromfélék lehetnek (lásd részletesebben az 1.4. alfejezetben).

Az oklevelek kiállítása az irodában (cancellaria) történt. Az iroda feje a kancellár (cancellarius), utóbb a helyettes: az alkancellár (vicecancellarius). A kancellárok eredetileg azok a bírósági személyek voltak, akik a tárgyaláson a bíróságot és a feleket elválasztó rácsnál (cancelli) álltak, és ők közvetítették a benyújtott dokumentumokat a felek és a bíróság között. Közvetítő szerepük végül jelentős személyiséggé tette