Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog
286 ■ 3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog három részre szakadása. A királyi Magyarország Habsburg-uralom alatt állt, Erdély külön fejedelemség lett, míg a középső országrész másfél évszázadra a török hódítók kezére került. A királyi Magyarország idegen uralkodója Bécsben székelt. Itt működtek az egész birodalomra illetékes központi udvari kormányszervek és a Magyar Királyi Kancellária. A magyarországi általános igazgatás kormányszékét, a Helytartótanácsot (elnöke a nádor volt) és a pénzügyekkel foglalkozó Magyar Kamarát Pozsonyban állították fel. A magyar kormányszervek az uralkodónak voltak alárendelve, a rendi országgyűlés hatásköre nem terjedt ki rájuk. A korabeli felfogás a bírói szervezet (Kúria, személynök, országbíró, nádor, tárnoki szék) iratait sem sorolta az „ország” iratai közé. Az új viszonyok között a nádori tisztség emelkedett nagy jelentőségre országos levéltárügyünk szempontjából. Az Erdélyi Fejedelemségben nem alakult ki fejedelmi levéltár: a királyi könyveket és a fejedelmi hivatalok fontos iratait - régi hagyomány alapján - hiteleshelyi levéltárakban, elsősorban a Gyulafehérvári Káptalan Országos Levéltárában helyezték el. E levéltár 1557-től a fejedelem rendelkezése alá került, és négy világi levéltáros (requisitor) vette át a kezelését. Ez a rendszer az Erdélyi Fejedelemség bukásáig (1690) fennmaradt. Erdélyben különösen érvényesült az a királyi országrészben sem ismeretlen szokás, hogy a tisztségviselők maguknál tartották hivatali irataikat, ezért ebben a korszakban hivatali irattárak nem alakulhattak ki. Még a fejedelem iratai sem kerültek mind levéltárba, sőt halála után családja onnan vissza is kérhetett bizonyos okmányokat. Mind a királyi Magyarországon, mind Erdélyben a magas tisztséget betöltő tagokkal rendelkező családok levéltárai sok országos iratot tartalmaztak. A székek, a kiváltságos területek (például a szász egyetem) és a városok is rendelkeztek levéltárral. 3.1.3.2. TÖREKVÉSEK ORSZÁGOS LEVÉLTÁR FELÁLLÍTÁSÁRA Az 1541 utáni királyi Magyarországon a nádor feladata volt az „országot” illető köziratok megőrzése. Eleinte szokásjogi alapon, 1613-ban azonban törvény is rögzítette azt a kötelezettséget, hogy a nádor halála után családja az országgyűlés közreműködésével adja át az új nádornak az iratokat. A nádor egy vasládában, az „ország ládájában” (ásta vagy theca regni) saját családi levéltárában őrizte az ország iratait, amelyek mennyisége 1613-ban mindössze 13 oklevél volt. A nádori szék hosszabb időtartamú üresedése és az országgyűlés szünetelése esetén bizony a rendek el is feledkeztek az ország ládájáról, így aztán 1562 és 1667 után is nyoma veszett egy időre. Amikor 1681-ben az új nádor, Esterházy Pál átvette, 45 darab és 3 csomó iratot tartalmazott. Ebben az évben hoztak törvényt arról, hogy a királyi kamarához került országos iratokat is adják át a nádornak, de a törvénynek nem lett foganatja. A töröktől visszafoglalt területek birtokügyeivel foglalkozó Újszerzeményi Bizottság (Neoaquistica Commissio) akkor adott vissza birtokot tulajdonosának, illetve leszármazottjának, ha - egyebek mellett - hitelt érdemlően bizonyította a tulajdonjogot. Ezért vált igen fontossá a kiváltságlevelek és más fontos irományok összegyűj-
