Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.10. Az egyházi igazgatás 1000-től napjainkig ■ 259

kát Pázmány Péter egyetemmé fejlesztette (1635), a főurakat és a dunántúli nemesség - és velük együtt a jobbágyság - többségét visszatérítették a katolikus hitre. A Báthory fejedelmek idején ún. erdélyi misszió alakult ki (1579-1603). Leleszi István jezsuita Gyulafehérváron kollégiumot épített, újra megnyílt a volt bencés kolozsmonostori iskola, létrehoztak 3 szemináriumot, és Báthory István rájuk bízta a Kolozsvárott alapított egyetemet. 1597-ben Náprági Demeter személyében átmenetileg betöltötték a gyulafehérvári püspökséget. A Bocskai-szabadságharc sikerei azonban Erdélyben véget vetettek a jezsuiták tevékenységének és a rekatoli- zációnak. Ez nem jelentette a katolikusok üldözését, hiszen az 1568-as tordai országgyűlés óta Erdélyben az ún. bevett vallások között volt, az evangélikus, református és unitárius felekezetekkel együtt.

A XVII. századi Magyarországon több szerzetesrend újjáéledt (pálosok, domonkosok, karmeliták stb.), mások újonnan létesültek (például a szerviták). Különösen jelentős volt a betegápoló irgalmasok (Szepesváralja, Pozsony stb.) és a piarista (kegyes) tanítórend megjelenése - először 1642-ben a szepességi Podolinban mivel nevelési elveik modernebbek voltak a jezsuitákénál.

Az egyházkormányzatban egyidejűleg csak annyi változás történt, hogy 1624- ben a római Szentszék a belgrádi püspököt nevezte ki a török uralta déli területen apostoli vikáriussá, 1642-ben pedig a zengg-modrusi egyesített püspökséget a király a spalatói érsekségtől a kalocsaihoz csatolta.

2.10.2.2. A PROTESTÁNS EGYHÁZSZERVEZET KIFORMÁLÓDÁSA

A katolikus hierarchiától eltérő, önálló egyházkormányzatot az ún. bevett vallási irányzatok alakítottak ki, fokozatosan, elterjedésük és egymástól való elkülönülésük mértékében. Ilyenek lettek a királyi Magyarországon a lutheri-melanchtoni tanítást követő ágostai (augsburgi) hitvallású evangélikusok, a Kálvin, Zwingli, Buliinger nevéhez fűződő helvét (svájci) hitelveket valló reformátusok, illetve az Erdélyi Fejedelemségben harmadikként még az antitrinitárius (Szentháromság-tagadó) irányzat mérsékelt változatát követő unitáriusok. Ez a három protestáns felekezet és a római katolikusok alkották az 1568-as tordai országgyűléstől kezdve az erdélyi négy bevett vallást (recepta religio). Az unitáriusok oldalhajtásaként elkülönült, a zsidó valláshoz közelítő szombatosok, akiket csak 1638-ig tűrtek meg Erdélyben, valamint a kisszámú anabaptisták (a felnőttkeresztséget hirdető újrakeresztelők) nem hozhattak létre önálló egyházakat. A királyi országrészen az evangélikus és a református hívek vallásszabadságának első kodifikációjára csak a Bocskai vezette mozgalom és a hajdúfelkelések után, az 1608-as országgyűlésen került sor. Az 1646: V. te. még ugyanígy rendelkezett, de azt követően érezhetővé vált a megerősödött katolikus egyház - hol a Habsburg-abszolutisztikus kísérletekre, hol a rendi törvényhozásra támaszkodó - ellenreformációs nyomása. Ezt reprezentálta az 1681: XXV. és XXVI. te., amelyek hangsúlyozták a földesurak kegyúri jogait alávetettjeik felett, és azt a néhány helységet, ahol szabad volt a protestáns egyház