Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
2.9. Gazdasági szervek a XVIII. századtól napjainkig • 233 2.9.6.2. SZOVJET-MAGYAR VEGYES VÁLLALATOK ÉS A NEMZETI VÁLLALATOK A potsdami egyezmény értelmében a Szovjetunió (más kötelezettségeken túl) háborús jóvátételként megkapta a vesztes országokban, köztük hazánkban maradt német vagyont. 1947 szeptemberéig, a párizsi békeszerződésig 458 hazai és 47 külföldön lévő, de itteni központú ipari és kereskedelmi vállalat került részben vagy egészben szovjet tulajdonba. A vállalatok szovjet kézre jutásának másik útja az 1945. augusztus végi magyar-szovjet gazdasági egyezményen alapult, amely a Szovjetunió technikájának és tőkéjének az újjáépítésbe való bekapcsolásáról szólt, többek között közös vállalatok révén. Ilyenek a gazdaság szinte minden stratégiai ágában létrejöttek: a kohó- és gépipar, a szén-, bauxit-, kőolajbányászat, mindezek feldolgozása és forgalmazása, a vegyipar és a közlekedés területén, amelyekbe a Szovjetunió jószerével csak a magyarországi német vagyont invesztálta. E vállalatok részvénytársasági formában és 50-50%-os tulajdoni részesedéssel működtek, magyar elnökkel és szovjet vezérigazgatóval. Formálisan beilleszkedtek a magyar tervgazdaságba, de a magyar hatóságok nem kaptak betekintést a tevékenységükbe. Pénz-, illetve bankügyeiket a szovjet tulajdonú Kereskedelmi és Iparbank, külkereskedelmüket pedig a Magyar-Szovjet Külforgalmi Rt. tartotta kézben. Az idegen tulajdonos minden esetben a Szovjetunió külföldi javait kezelő kormányszerv, a Guszimz vállalatbirodalom volt. A nemzeti vállatokról szóló 1948. évi XXXVII. törvény értelmében a „nemzeti vállalat korlátolt felelősséggel” (NVKF) társasági forma nem volt alkalmazható azoknál a cégeknél, amelyek a potsdami egyezmény alapján kerültek szovjet kézbe, csak a hadizsákmányként szovjet tulajdonba került vállalatoknál (például Hofherr-Schrantz Traktorgyár NVKF). A 100%-ban szovjet kézben lévő cégek visszaadására 1952-ben, a vegyes vállalatok szovjet érdekeltségeinek megszűnésére pedig két évvel később került sor. A nagyvállalatok és 1949-től kezdve a kisebb vállalkozások államosításának fontos állomása volt a nemzeti vállalatok létrehozása. Az államosítás ugyanis nem pusztán a tulajdonos megváltoztatását jelentette - ez önmagában csak államkapitalizmust jelentett volna -, hanem a korábbi tőkés keretek lebontását is. Bár a polgári törvény szerinti társaságok működésének jogi lehetősége nem szűnt meg (sőt a szovjet-magyar közös vállalatok esetében ez volt a kizárólagos forma), az államosítást követően lényegében csak az állam által szigorúan ellenőrzött nemzeti vállalatok alapítására került sor. A nemzeti vállalat (NV) állami tulajdonban lévő vagy állami rendelkezés alatt álló gazdasági célú vállalat, amely az 1948. évi XXXVII. törvény alapján létesült, illetőleg átalakult. Eszerint állami tulajdonnak számított az a vállalat, amelyben az állam tulajdoni érdekeltsége teljes és kizárólagos volt, míg állami rendelkezés alatt az a cég állt, amelyben az állam részesedése elérte vagy meghaladta az 50%-ot. Az előbbieket korlátlan, az utóbbiakat korlátolt felelősségű NV-nek minősítette a törvény. A nemzeti vállalatok az alapítólevél illetékes miniszter általi kibocsátásával és cégbírósági bejegyzéssel jöttek létre. Bár az NV jogi személy volt, a miniszter főfelügyeletet gyakorolt felette. Az üzem- és üz
