Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.9. Gazdasági szervek a XVIII. századtól napjainkig ■ 221

előírhatta létesítésüket, meghatározhatta céljaikat, a tagok körét, mintaalapszabályokat adott ki számukra, országos központjuk (FOK) pedig közvetlenül irányította, ellenőrizte őket. Ugyanakkor a polgári jellegű szövetkezeti vagyon kisajátítása rögtön a háború végén megkezdődött; 1945 májusáig 143 Hangya Szövetkezetét kerítettek kézre (törvényes alap nélkül) pártok, nemzeti bizottságok, érdek-képviseleti szervek. A régi és az új szövetkezetek, illetve központjaik egyébként is egymás konkurensei lettek, nemcsak gazdasági-értékesítési téren, hanem mert a politikai pártok vetélkedései, eltérő szövetkezeti elveik befolyásolták őket. Közös irányításukra koalíciós kompromisszumként 1945 májusában megalakult az Országos Szövetkezeti Tanács, majd (minden korábbi központ felszámolása után) két országos centrum, egy fogyasztási és egy mezőgazdasági szövetkezeti jellegű központ létesítésével kísérleteztek. De 1947-ben a nemzetgyűlés egyetlen, a Magyar Országos Szövetkezeti Központ (MOSZK) mellett tette le a voksát. A MOSZK valójában szövetkezeti fedőnevű állami szerv volt; igazgatótanácsa 29 tagját, 9 fős felügyelőbizottságát a kormány nevezte ki. Központjában 20 főosztály, azokon belül 128 osztály volt, összesen mintegy 3500 alkalmazottal. E szervezet égisze alatt folyt le a szövetkezeti vagyon legnagyobb részének államosítása (Hangya, tejszövetkezetek stb.), bár a hitelszövetkezeteké 1953-ig elhúzódott. (Ezek betéteit és hiteleit részben az OTP, részben a Magyar Nemzeti Bank és a Beruházási Bank örökölte.) A MOSZK megszüntetésére szintén szövetkezeti döntés nélkül, kormány- rendelettel került sor 1949. május 22-én. Gazdasági tevékenységét 43 állami vállalat örökölte, maradék vagyonát, 1700 millió Ft értékben, a Pénzintézeti Központ kapta meg. Jogutódja a Szövetkezetek Országos Szövetsége (Szövosz) lett, amely már nem töltött be gazdasági szerepet, hanem csak hatósági szerv volt.

Még az átmeneti korszakban keletkezett a szövetkezetekről szóló 1947: XI. te. Eszerint a szövetkezet előre meg nem határozott számú kis gazdasági egyedek társasága. Tagjai egyéni és közös gazdasági érdekét, valamint társadalmi felemelkedését a kölcsönösség alapján hivatott előmozdítani. A törvény az „egy tag, egy szavazat” demokratikus elve alapján állt, és arra törekedett, hogy az egyes tagok által jegyezhető üzletrészek száma ne lehessen olyan súlyú, hogy a kisebb számú üzletrésszel rendelkező tagokat képes legyen elnyomni. Kimondta, hogy a szövetkezetét kollegiális szervezet vezesse, ezzel meggátolta, hogy a vezetésben a csoportérdekek érvényesüljenek. Ezt a törvényt az 1948: XXXI. te. módosította, amelyik már akadályozta szövetkezetek szabad alapítását (6. §), és engedélyezte a szövetkezeteknek, hogy képesítéshez kötött kézműves jellegű ipart is űzhessenek az iparűzés szokásos keretein belül (7. §), ezzel lehetővé tette, hogy ipari szövetkezeteket szakképzettséggel nem rendelkező munkások is alapíthassanak, illetve ott tagok lehessenek. Ez a módosítás kifejezetten politikai célokat szolgált. A szövetkezeteket hivatalosan az 1949. évi 10. tvr. helyezte államigazgatási felügyelet alá.

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek a 14000/1948. sz. kormányrendelettel kezdték meg működésüket. A rendelet mintaszabályzatokat tartalmazott a földműves- (és földbérlő-) szövetkezetek három mezőgazdasági csoporttípusa számára. Az

I. és II. típusú csoportba a tagok földjeik egy részével is beléphettek, a többivel és a