Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
164 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története kinevezett tisztségviselő volt. A kinevezés a felettes vb (a Minisztertanács) jelölése alapján történt. Kinevezésének képesítési előfeltétele községekben tanácsakadémiai tanfolyam és legalább kétéves államigazgatási gyakorlat, magasabb szintű tanácsoknál állam- és jogtudományi egyetem és legalább négyéves gyakorlat volt. Fő feladata egyrészt a törvényesség érvényesítése, másrészt a hatósági ügyintézés jogszerűségének és szakmai színvonalának biztosítása volt, ezért részt vett a tanács és a vb üléseinek előkészítésében, gondoskodott az ügyviteli teendők ellátásáról, a vb-ülések jegyzőkönyveinek elkészítéséről stb. A szakigazgatási szervek funkciója - nem testületként, hanem egyszemélyi irányítással - egyrészt államigazgatási feladatok ellátása, másrészt a tanács és a vb hatáskörébe tartozó döntések előkészítése, végrehajtásuk ellenőrzése volt. A községek differenciálatlan szakigazgatásával szemben a fővárosi, megyei, városi, fővárosi kerületi tanácsoknál (fő) osztályoknak, csoportoknak nevezett, szakosított feladatkörű szakigazgatási szervek működtek. Hatáskörüket általában jogszabály állapította meg, de feladatot a tanács vagy a vb is megállapíthatott részükre. Hatósági jogkörükben megállapíthatták állampolgárok és szervezetek jogait, jogi helyzetét, illetve kötelességeiket, részükre adatokat igazolhattak, nyilvántartást vezethettek róluk, és ellenőrzést gyakorolhattak felettük. Fontos tevékenységi területük volt a vállalat- és intézményfelügyeleti, illetve -irányítási teendők ellátása. A tanács bizottságai javaslattevő, döntés-előkészítő és ellenőrző feladatokat láttak el. Valamennyi tanácsnál létre kellett hozni a számvizsgáló és az ügyrendi bizottságot. Ezenkívül a községekben szabálysértési, a fővárosban és a megyékben pedig környezet- és természetvédelmi bizottságot is kellett alakítani. Esetleg egyéb bizottságokat is alakíthatott a tanács saját hatáskörében. 2.6.5. Bíróságok 2.6.5.1. A BÍRÓI SZERVEZET ÁTALAKÍTÁSA 1949-1950-BEN ÉS 1972-BEN (Az alábbiakhoz lásd a 2.4.3. és a 2.5.3.8. pontokat is.) Az 1948. évi XXII. törvény megszüntette a bírói függetlenséget, az áthelyezés tilalmát és az elmozdíthatatlan- ság elvét. A politikai szempontú személycserék folytán 1956 szeptemberéig mintegy 1100 bíró vesztette el állását. Ezzel párhuzamosan az 1949-ben létesített Bírói és Államügyészi Akadémián egyéves kurzusokon képeztek a rendszerhez hű bírákat és ügyészeket, akik azután több esetben járásbíróságok, sőt megyei bíróságok vezetői lettek. Az 1949. évi XI., majd az 1951. évi III. és az 1952. évi III. törvény felszámolta az egyszemélyi bíráskodást, és az új társasbírósági tanácsokban (szovjet mintára) a laikus népi ülnökök jelentős - a hivatásos bírákkal szinte egyenrangú - szerepet kaptak. Első fokon (mind büntető-, mind polgári peres ügyekben) háromtagú tanács járt el, amelyben egy hivatásos bíró elnöklete mellett két népi ülnök kapott helyet, másodfokon pedig büntetőügyekben öttagú tanács, amelynek elnöke és két tagja hivatásos bíró, két tagja népi ülnök volt.
