Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
2.2.3.8. KATONAI IGAZGATÁS 102 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története A török hódoltság kora a délvidéki védelmi vonal összeomlásával kezdődött. A Mohácsot követő évtizedben királyi főhadparancsnokok (Obrister Feldhauptmann) irányították a védelmet. Az új szervezet első elemeként 1538-ban felállították a később régi horvát végvidékként (alte kroatische Grenze) nevezett főkapitányságot, majd kiépült a horvátországi határvédelemnek az Unától az Adriai-tengerig tartó szakasza. Buda elvesztése után az ország belsejében kellett új védelmi vonalat létrehozni. Az 1542-es besztercebányai országgyűlésen a rendek két országos főkapitányt (supremus capitaneus regni Hungáriáé, Obrister Landeshauptmann in Ungarn) választottak, de a pénzhiány meggátolta a hatékony szervezést. Végre 1546-ban a főhadpa- rancsnokká kinevezett Niklas Salm - a dunántúli és a dunáninneni főkapitánnyal (supremus capitaneus partium Transdanubiarum/Cisdanubianarum) együtt - megkezdte egy az Adriától az erdélyi határig terjedő védelmi rendszer kiépítését. A bányavárosok védelmére a bányavárosi főkapitányságot (supremus capitaneus civitatum montanarum) szervezték meg, amely 1562-ig működött. A Haditanács felállítása (1556) utáni évtizedben megszervezték az ún. új horvát végeket (neue krotaische Grenze), majd a két horvát és a vend végvidék egységes parancsnokság alá került. Ugyanakkor Bécs előterében kialakították a győri végvidéket, a Balatontól délre eső várakat a szigetvári főkapitányok fogták össze, majd 1563-1566 között a dunántúli főkapitánnyá kinevezett Zrínyi Miklós alá tartoztak. A királyság keleti felében a kassai és felső-magyarországi főkapitányi címmel rendelkező parancsnokok látták el védelmet, a dunáninneni főkapitány hatásköre Pozsony és Zólyom közé szűkült. A dri- nápolyi békét (1568) követő évtizedben megszilárdult az Adriától az erdélyi határig húzódó védelmi rendszer, amely a 15 éves háborúig lényegesen nem változott. Ebben a végvidéki főkapitányok játszották a meghatározó szerepet, a területükön ők irányították a fő várakat és az alárendelt kisebb várakat. Azonos területen működtek a kerületi főkapitányok, akik a hatáskörükbe tartozó vármegyék katonai ügyeit fogták össze. 1606-tól fél évszázados béke köszöntött be a török „fronton”. Az Adria partján véglegesedett a horvát-tengermelléki végvidék Károlyváros központtal, a Kulpa-parti báni végvárakat kulpai végvidéknek is nevezték, a Varasd központú vend végvidék a vend-petrinjai végvidék nevet vette fel, a Kanizsával szembeni végvidéket Egerszeg központtal szervezték meg. Esterházy Miklós leírása (1641) szerint az Adriától az erdélyi végekig hat főkapitányság látta el védelem feladatait: a kassai, az érsekújvári, a győri, a Kanizsával szembeni, a szlavóniai és a horvátországi (nem tekintve a báni végeket). Az 1663-1664-es háborúban azonban elesett Érsekújvár, ennek helyébe Lipótvárt emelték, és környékén új végvidéket szerveztek. A végvidékek mellett megmaradt a főkapitányságok rendszere is, bár szerepük egyre csökkent. Ezek központjai: Varasd, a horvát bán székhelye, Németújvár, a dunántúli főkapitány székhelye, Sempte, a dunáninneni főkapitányság központja, Kassa, a felső-magyarországi főkapitány székhelye. A török kiűzése után új déli határőrizeti rendszerre volt szükség, az erre készült tervezetek közül nem a magyar rendeké, hanem az Udvari Haditanácsé valósult
