Nyulásziné Straub Éva: Kossuth Lajos emlékkiállítás (Budapest, 1994)

kort, a hazai és nemzetközi történetírást is egyaránt megosztották és megosztják Kossuth ekkori politikai tetteinek elismerésében vagy démonizálásában. Persze a történeti valóság is ambivalens volt, hiszen számos kérdésben Kossuth koncepciója fényesen igazolódott, másfelől viszont jónéhány elképzelése kínos kudarcot vallott. Ezek az ellentmondások a maguk összetettségében egy ilyen méretű kiállítás keretében nem könnyen jeleníthetők meg, s így a forradalom és szabadságharc legfontosabb eseményeinek csupán jelzésértékű bemutatását aligha lehet kifogás tárgyává tenni. A forrásanyag sokszínűségéből adódóan Kossuth élete felét kitevő emigrációs működésének a reprezentációja a kiállítás egyik legsikerültebb része. Nem elsősorban a Habsburg-ellenes hatalmakkal, a magyar állami függetlenség kivívására létesített sikertelen kapcsolatokra gondolok, hanem- az angolszisz világban szerzett elismertségére és politikai tekintélyére. Magyarország politikai problémáit, alkotmányos berendezkedésének ügyét és függetlenségének szükségességét főként Kossuth tudatosította az angolszász közvéleményben. Sikerében közrejátszott íráskészségével és szónoki tehetségével vetekedő angol nyelvtudása, amellyel lenyűgözte olvasóit és hallgatóit. Hivatalos politikai személyek azonban csak az akkor még nagyon távoli Egyesült Államokban fogadták, mint a szabadságáért és függetlenségéért küzdő magyar nemzet inkarnálódott jelképét. A vezető európai hatalom, Anglia, viszont Kossuth agitációjára sem változtatta meg a Habsburg birodalom fenntartásának doktrínáját, noha az 1860-as években diplomáciai csatornákon éppen Bécsnek ajánlotta a magyar nemzeti törekvések részleges kielégítését. Ezekkel a diplomáciai lépésekkel is inkább Kossuth függetlenségi elgondolását keresztezték. Befejezésül arról szólnék, hogy Kossuth sok ezeroldalas irathagyatékának is megvan a maga külön története. Ezeknek egy része már életében ismertté vált, hiszen iratainak kiadását önmaga kezdte meg, amikor öregkorában megélhetésének alapjai megrendültek, s újra kenyérkeresetre kényszerült. Halála után, irathagyatékának a szétszóródástól való megmentése majdnem olyan politikai bonyodalmat váltott ki, mint a temetése. Ferenc József ugyanis személyes sértésnek tartotta, hogy egy felségáruló iratai állami közgyűjteménybe kerüljenek. Az uralkodó bizalmának elvesztését végül Eötvös Lóránd kultuszminiszter kockáztatta, s a Nemzeti Múzeum levéltárának megvásárolta a hagyatékot. Ezért a tettéért a századvég legnagyobb magyar művelődéspolitikusa alig tízhónapi miniszterség után végülis lemondani kényszerült. Ferenc József vele szembeni neheztelése, kicsinyes sértődöttsége még egy évvel később sem csillapodott amikor a milleneumi kiállításon felkereste a magyar fizikai társulat pavilonját. Az uralkodó tüntető módon tudomást sem vett a tiszteletére megjelent fizikai társulat elnökéről, Eötvös Lórándról, hanem titkárát és tanársegédét, Bartoniek Gézát, az Eötvös Collégium majdani igazgatóját szólította fel a kiállítás bemutatására. A Kossuth hagyaték jelentős állagai, melyek szerencsésen túlélték a huszadik században az Országos Levéltárat sújtó mindkét háborús tűzvészt, a félbenmaradt Kossuth iratkiadás folytatására várnak. A kiállítást azzal ajánlom a jelenlévők és a látogatók figyelmébe, hogy egy jelentős történelmi személyiség pályáját elénk táró dokumentumokból, Kossuth Lajost, az embert is megismerhetik. A kiállítást ezennel megnyitom. Ress Imre MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatárs