Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Az 1811-12. évi országgyűlés

AZ ELSŐ RENDI ÜZENET. 423 Bécsben ez az első rendi üzenet 45 nagy megütközést keltett. Wallis Almásy Ignáccal és Mikossal tanácskozott és sürgősen megküldte azokat a tanácsokat a királynak, amelyekkel Almásy hozakodott elő, aki az országgyűléseken már annyi galibát oko­zott. 40 A felső táblán azonban a nádor mindjárt megkezdte a munkát, a követek hevének mérséklésére. A felső tábla hozzájá­rult a tervezett üzenet megszerkesztéséhez, amely még a királyi propozíciók tárgyalása előtt sajnálkozását akarta kifejezni a financiális reform életbeléptetésének módja fölött, — hogy nem tárgyaltak róla a rendekkel, ami aggályaikat az alkotmány kö­rül méltán fölkelti, — : de nem volt hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy a pátens rendelkezéseinek fölfüggesztését kérjék, mert az ártana a hitelnek s ezzel az országnak is, és mert előrelátható­lag a király ehhez úgy sem járulna hozzá. Megkezdődött tehát az üzenetváltás az előzetes tiltakozó fölirat megszerkesztése kö­rül. 47 Minthogy a rendek álláspontjukat nem akarták föladni, szeptember 11-én Almásy Pál koronaőr fölkereste Vayt és rá akarta bírni az engedékenységre, ami azonban nem sikerült. Leurs azzal vádolta a nádort, hogy ezen a napon hibát követett el, amikor a főrendek az elhagyandó kívánságok dolgában rög­töni elhatározást kívántak a rendektől s ő mégis hozzájárult, hogy a rendek az üzenetet lediktálják, a helyett, hogy az ülést bezárta volna. Ezt Wallis el is hitte ós fölhasználta a nádor ellen, ámbár Leurs ilyet csak az ügymenet néni ismeretében mond­hatott. 48 A főrendek üzenetének 49 megérkezte után a perszonális hozzájárult a diktáláshoz 50 s így a nádornak, mint. a felső tábla elnökének nem volt módjában azt megakadályozni. Sőt, úgy lát­szik, hogy ami Almásyoak nem sikerült, azt a nádor mégis elérte. Szeptember 14-re létrejött a megegyezés a két tábla közt a szövegre nézve is. A rendek elejtették azt a kívánságot, hogy az elrendelt intézkedések fölfüggesztessenek és nem tették szóvá 45 Acta 1811., 13—17. 1. 48 Kab. A. 1181/1811., Iratok, IV. 119. sz. 47 Acta 1811., Í7—18. 1. 48 Kab. A. ad 1179/1811., Iratok, IV. 119. sz. 49 Acta 1811., 19—20. 1. 50 Diarium 1811., 58—59. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents