Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Alkotmányreform és pénzügyi válság
hogy a magyar alkotmányt ós viszonyokat közelebb kell hozni az osztrák berendezéshez. Így fejezték ki Bécsben azt a leplezetlen törekvésüket, hogy a hagyományos magyar fejlődéssel szakítva, az osztrák abszolutisztikus kormányzatot teljes berendezésével együtt ide át akarták ültetni. Eddig is főkép gazdasági téren ütköztek össze az ellentétek. Most a gazdasági élet az államháztartás bajában csúcsosodott ki. Ezt kellett mindenkép orvosolni, de éppen ezen a ponton a magyar alkotmány útját állta mindazoknak a lehetőségeknek, amelyekkel az adóprést Magyarországon is ugyanolyan szigorral lehetett volna megindítani, mint Ausztriában. Magyarország hozzájárulásán fordult meg tehát minden megoldási kísérlet ós ezért Bécsben egyezerre nagyon sürgős kérdés lett a magyar alkotmány átalakítása az egyenlősítés jelszavával. Ezt a támadást kellett a nádornak kivédenie. Hogy ez a kérdés már 1809 szeptemberében is olyan élénken foglalkoztatta, bizonyítja éles látását, a tornyosuló veszedelem korai fölismerését; a teendőt már a gondolat kezdeti stádiumában, az idea első fölmerülésekor világosan fogalmazta meg. A Hungarisáerung österreichs abban állott volna, hogy Ausztriában a fejedelem abszolút személyes kormányzatának megszüntetésével alkotmányos életet vezetett volna be. József főherceg nádor nem félt úgy az alkotmányos formáktól, mint Ferenc császár. Egyáltalán nem lehet azt állítani, hogy el lett volna ragadtatva az országgyűlések szerkezetétől, és főképen nem tárgyalási módjuktól, amely lehetővé tette ugyanannak a tárgynak különböző fórumokon újra és újra elővételét, azt, hogy egyesek bőbeszédűségükkel ránehezedtek a törvényhozó testületre és makacsságukkal a már elért eredményeket is kétségesekké tették; de eltekintve ezektől a bajoktól, mégis az alkotmányos megvitatást tartotta komolyan célravezetőnek, a hibák kiküszöbölésére a legalkalmasabbnak. Emlékiratában a fölvilágosodás híveként rámutatott arra is, hogy az alkotmányos élet a korszerű. A kísérő iratban, amellyel emlékiratát fölküldte, az összállam regenerálásának szükségéről beszélt a nem szerencsés háborúk után. Ezt a törekvést ismerte föl a császár elhatározásában is, amikor évekre szóló financiális tervet dolgoztat ki.