Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Alkotmányreform és pénzügyi válság
diájának volt rabja; legfeljebb még főhadsegéde, Kutschern János báró, akit e kor osztrák földolgozója piszkos erkölcsűnek, korlátoltsága ós aljas szenvedélyei miatt általánosan megvetettnek jellemez, folyt még be véleményének kialakulására. 2 Az udvaron már a császár komarom-tatai tartózkodásának idején sajátságos komor hangulat hatalmasodott el. Ferenc maga el volt telve keserűséggel a főhadvezér és a hadsereg vezetői ellen, akik az ő meggyőződése szerint nem teljesítették kötelességüket és veszni hagyták azokat a tekintélyes erőket, amelyekkel a monarchia rendelkezett, s amelyek helyes alkalmazása — meggyőződése szerint -— csak győzelemre vezethetett volna. Ezzel szemben környezete — eltekintve néhány belső, mindenható tanácsosától, akik benne ezt a meggyőződóst keltették ós gondosan ébrentartották —, testvérei, államférfiak ós bizalmát élvező tábornokok nem kevesebb keserűséggel állapították meg a fennálló kormányzati rendszer teljes tehetetlenségét, amely minden jóindulatot és erőfeszítést csirájában elfojtott. Tőlük minduntalan azt kellett hallania, hogy a kormányzatból hiányzik az egységes vezetés, hogy nincs összefogó erő, amely az egészet irányítaná, hogy a legfőbb kérdésekben egyik tanácskozás követi a másikat, de határozatra nem jutnak, döntést nem hoznak, az alárendelt szervek utasítást nem kapnak, vagy legjobb esetben a különböző kormányhatóságok — a nélkül, hogy tudnák, hogy a másik miről és milyen irányban rendelkezik — önállóan adnak ki egymásba ütköző rendelkezéseket, s amikor komoly cselekvésre kerülne a dolog, semmi sincs előkészítve, senki nincs tájékoztatva, hogy a saját hatáskörében mihez kell magát tartania, milyen irányban kell cselekednie ós az ügyeket vezetnie. E tény igazát semmi sem bizonyította rikítóbban, mint hogy Liechtenstein herceg, az új fővezér akkor, amikor az udvar azt óhajtotta, hogy 2 „Als Zuträger und Polizeispion, dem insbesondere die Bewachung der kaiserlichen Brüder oblag, allgemein gehasst, wegen seinen schmutzigen Sitten verachtet, wegen seiner Beschränktheit, seiner niedrigen Leidenschaften verspottet, beharrte er dennoch an seiner wichtigen Stellung bis zu seinem Tode 1832." A. Springer: Geschichte Oesterreichs seit dem Wiener Frieden 1809. (Leipzig, 1863.) 114. 1. — „Kutsohera das Beispiel eines verdienstlosen Emporkömmlungs, dessen Geltung Niemand entschiedenes als Erzh. Johann mksbilligen und beklagen mochte." Krones: Aus Oesterreichs stillen und bewegten Jahren. (Innsbruck, 1892.) 70. 1.
