Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Az 1809. évi hadjárat

bizonyára szervezési és adminisztrációs nehézségekre gondoltak, nem arra, ahova utóbb a dolgok fejlődtek. De a világ ítéletét nem a tények, hanem híresztelések és rágalmiak alakították ki. A bécsiek a nádort okolták, hogy ő vesztegette el az időt és azért a fölkelő sereggel nem tudott idejére Bécs felmentésére sietni. Meg voltak győződve, hogy Győrnél az első puskalövésre széjjelszaladtak a nemes inszurgensek és soha többet össze sem jöttek. Hogy a győri csatéban csak körülbelül felük volt még jelen, azok is két ötödrészben felfegyverzetlenül, arról hallgattak. Az inszurrekció ellenségei örültek e hírek terjedésének ós óvakodtak, hogy megcáfolják őket, fgy az inszurrekció méltatlanul épp azzal a fegyverténnyel vesztette el a hitelét, amellyel megmutatta, hogy a monarchia hadseregének használható részévé lehetett volna átalakítani. De nemcsak az inszurrekcióra, parancsnokára is kedvezőtlenül végződött a hadjárat. A császárné is, János főherceg is a nádor bölcseségét dicsérték, azt a fegyelmezettséget, azt az önmegtartóztatást, amellyel nehéz időkben személyes sérelmei feletti keserűségét mindig elnyomta, gondolkozásában a megértést ós higgadtságot, véleményének kimondásában — ha szükség volt rá —-a nyilt színvallást, ítéletében a reális mérlegelést. A fegyverszünet után végre adódott az alkalom, hogy a király bizalma naiv őszinteséggel fordult feléje s a békekötésig élvezte is bátyja testvéri együttérzését, Józansága és nyíltsága azonban nem váltak előnyére ennek a meghitt viszonynak. Baldaccinak mégis sikerült a nádort az udvartól elválasztani, aknamunkájával és rágalmaival az uralkodót öccsétől ismét elfordítania. Lehetetlen, hogy Ferenc ezt ne látta volna, de nem volt az az ember, aki saját belátása alapján határozni is tudott volna. A lemondás kérdése átmenetileg a császárnét is elidegenítiette sógorától. Az egyetlent, aki megértette, aki testvéreivel ós sógorával szemben is becsületességének tanúja és törekvéseinek támasza lehetett. Károly Ambrus prímást, szeptember 3-án a bókealkudozások pártharcainak forró napjaiban hirtelenül elragadta egy idejében föl nem ismert betegség. Csak János öccsének szeretete és ragaszkodása maradt meg, de a hadjárat után János főherceg visszavonult stájeréi közé és jóidőre megszűnt tényező lenni. A nádor tehát megint egyedül maradt, kiharcolt igazának emléke illetékes