Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1809. évi hadjárat
úgy fejezte ká, hogy az Innviertel, Salzburg, a villaehi körzet, Krajna a Száváig, Trieszt és Horvátország a Száváig volna a legmegfelelőbb. Szóval Bubnával megüzente azt is, ha Ferenc Ferdinánd nagyherceg javára lemondana, meghagyná a monarchia integritását, János főherceg, Wrbna Rudolf gr. főkamarás és Stadion erre a lemondást javasolták a császárnak ós Ferenc hajlott is a tanácsra, különösen arra az érvre, hogy ez lerombolná Napóleonnak minden törekvését, hogy hírének ártson. A császárné és Ferenc főherceg azonban hamarosan megváltoztatták szándékát, hivatkozva, hogy Napoleon esetleg nem tartja meg szavát, mint ahogy Spanyolországban tette, vagy hogy Ferdinándnak esetleg föltételeket írhatna elő. Konferenciát is tartottak, amelyen a császár a tábornokok érvelésének engedve, elhatározta, hogy Liechtenstein herceget küldi Napóleonhoz. Liechtenstein megbízást kapott arra is, puhatolja ki Napóleonnál, nem kívánná-e, hogy József vagy János főherceg, esetleg Ferenc főherceg menjen föl hozzá a tárgyalás befejezésére? 276 Ferenc császár valósággal megkönnyebbült. Előző nap halletta a nádortól, hogy az oroszok a magyar határon csapatokat vonnak össze. 277 Akkor jött rá arra a belátásra, hogy ily körülmények közt azt a bókét kell elfogadná, amelyet Napóleon diktál. A döntés után már ő hangoztatta azokat az érveket, amelyekkel őt meggyőzni iparkodtak. Amikor a nádorral találkozott, megkérdezte véleményét a lemondást illetőleg. A nádor erre azt válaszolta, hogy az ő helyében megtette volna ezt, mert a császár soha sem tűnhetik föl alattvalói előtt olyan nagynak, mint amikor az ő javukra saját érdekeit ós hatalmát föláldozza, és mert ezzel mindazt az alapot szétrombolná, amellyel Napoleon a népszerűségét le akarta rontani. A lemondással — mondotta — Ferenc annyira nagyobbnak tűnnék föl, mint Napoleon, hogy ezt a hódító nem engedhetné meg, sőt talán — hogy ezt elkerülje — még valamelyest enyhítene is föltételein. Az utódokról kikötésekkel tartotta volna lehetségesnek a gondoskodást és az általános tiszteletről beszélt, amely a császárt visszavonultságába 279 1809. napló, Iratok, III. 711—713. és 713—714. 1.; Wertheimer id mű, II. 547—549. 1. 277 U. ott, Iratok, III 707. 1.
