Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)
Az 1809. évi hadjárat
vonultattak föl. 177 20-án a pozsonyi hídfő parancsnoka, Bianchy vezérőrnagy is ajánlkozott, hogy segít Győr fölmentésében egy oldaltámadással. 178 A fölmentésre kijelölt csapattestek felvonulása és a főhadiszállás áttétele Nagytanyba azonban még semmivel sem vitte előre a fölmentést. Ez az átkelésen fordult meg. A nádor már mindjárt a komáromi berendezkedés elején három szakértő tisztet küldött ki, hogy Vének, Baka és Medve vidékén vizsgálják meg a sereg átszállításának és híd verésének lehetőségeit. 170 Ezek 20-án tettek jelentést, hogy a szükséges hajók és anyagok híján, másrészről a folyó szélessége és a sok Dunaág miatt az állandóbb jellegű átkelés nagy nehézségekbe ütközik ós háromnapi munkát igényel. 180 Közben híre jött, hogy a franciák nehéz tüzérségüket Pozsonytól Győrhöz szállították. 181 Nugent csak másnap határozta el magát, hogy az átkelés hol történjék. 182 A remények így összezsugorodtak, mert senki sem várt Győrtől tíz napnál hosszabb ellenállást. 20-án tehát a főhadiszállás azt határozta, hogy mindenáron megkísérli a fölmentést, vagy ha ez nem volna lehetséges, a helyőrség és készletei kivonását. Az ugyanazon napon Károly főhercegtől érkezett parancs is számolt már azzal, hogy ez a terv nem fog sikerülni, és ez esetre Pozsonytól Némáig János, Némától lefelé József főhercegre bízta a parancsnokságot. 183 Végre ki is tűzték a támadást a 21-e és 22-e közti éjszakára, közbe azonban újabb parancs érkezett Károly főhercegtől, amely úgy rendelkezett, hogy János főherceg 24-ig váltsa föl Pozsonyban Bianchyt, amire a főherceg elhatározta, hogy 22-én indul Pozsonyba s ennek következtében a fölmentési kísérlet elmaradt s a nádor is Komárom felé vonult vissza. 184 Ez megpecsételte Győr sorsát. 22-én már híre jött, hogy a franciák Gönyűtől és Némától is Győrbe vitték a tüzérségüket és megindították a kíméletlen bombázást a város 177 U. ott, Iratok, III. 511—512. 1. 174 U. ott, Iratok, III. 513. 1. 37,1 U. ott, Iratok, III. 507. 1. 180 U. ott, Iratok, III. 508. és 514. 1. 181 U. ott, Iratok,-III. 513. 1. 182 U. ott, Iratok, III. 518. 1. 1RS U. ott, Iratok, III. 514—515. és 517. 1. 181 U. ott, Iratok, III. 518—520. 1.; Iratok, IV. 14. sz.