Domanovszky Sándor: József nádor élete I. második rész (1944)

Az 1809. évi hadjárat

JÁNOS FŐHERCEG VISSZAVONULÁSA. 245 továbbvonulásáról, Sopronból, Szombathelyről és Körmend felől megindították ellene seregeiket. Ezzel el volt döntve János főherceg seregének sorsa. Az alpesi tartományok fölszabadítását el kellett ejteni és János főhercegnek Győrön át szántak fontosabb föladatokat a hadjárat eldöntésében. Hiú remény volt azonban az, hogy a főherceg serege megakadályozhassa az olasz alkirály egyesülését Napóleonnal. Ismét Napóleon volt előnyben, aki most már Beauharnais Eugénenek adta azt a föladatot, hogy János főherceg seregét verje meg, még mielőtt az osztrák fősereggel egyesülhetne. Amióta Aspern után a francia sereg is csak újjárendezésre gondolhatott, ismét lehetővé vált a főseregtől elkülönített kisebb alakulatokkal Magyarország területén hadműveleteket kezdeni. Ezt János főherceg közeledésén kívül még két tényező sürgette: a csalódás, amely Napóleont a magyar nemzet részéről érte, és a megszállt területek Ínséges állapota. Napóleon bízott benne, hogy a magyarokat föllázíthatja Ferenc ellen. Az alkotmányos vitákból és szónoklatokból ő is ilyetén következtetéseket vont le. Hogy Magyarország vezető nemesi rétege akkor már benne a nemzeti törekvések ós önállóság legveszedelmesebb ellenségét látta, a konstitúció elkeseredett gyűlölőjét, arról fogalma sem volt. Akik egykor régebbi kozmopolita elvek alapján reményekkel fordultak feléje, már részben meghaltak, részben, a nemzeti törekvések megerősödésével, elfordultak tőle. A proklamáció tehát, amelyet még az asperni csata előtt Schönbrunnból május 15-i kelettel kibocsátott, s amely a magyarokat fölhívta, hogy a Rákoson összegyűlve válasszanak maguknak nemzeti királyt, süket fülekre talált.

107 Beszélték, hogy Esterházy hercegnek üzent volna, tartózkodjék a cselekvéstől, hogy a trónra ültethesse.

108 A nagy remények tökéletes csalódással jártak és megfosztották a nagy hódítót attól az ábrándtól, hogy Magyarország kardcsapás nél107 R. Kiss István: Az utolsó nemesi fölkelés, I. 79—93. 1.; Szinnyei Ferenc: Bacsányi János. (Budapest, 1904.) 103—'113. 1.; Heránszky Lajos: Bacsányi János és kora. (Budapest, 1907.) 169—211. 1.; Bellaagh Aladár: Napóleon kiáltványa a magyarokhoz. Irodalomtörténet 1913.; Schuy Gilbert: Bacsányi János és I. Napóleon 18094 proklamációja a magyarokhoz. (Budapest, 1914.) 108 1809. napló, Iratok, III. 492. 1.