Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

A korszellem

\ FÖLVILÁGOSODÁS JELENTŐSÉGE. 51 nem ismert „napkirályokat" és nem aljasította le az ország vezető arisztokratáit udvari statiszták szerepére; az uralkodók népük gondviselőinek és szolgálóinak érezték magukat és kör­nyezetüktől lelkiismeretes bürokratikus munkát kívántak meg népük anyagi és szellemi gondozásában. Amennyiben jogosult volt a „természethez vi-sszátérés" jelszava, ez ebben a vonat­kozásban még a francia forradalom előtt meg is valósult. Ahol ez a törekvés összehangolódott a vezető rétegek gon­dolkodásával és jótékony összeműködóst hozott létre, elkerül­tök a megrendítő hullámzásokat. A fölvilágosult abszolutizmust a filantróp gondolat hatotta át, amelynek megvalósításán ural­kodók, nagyurak és gondolkodó polgárok versenyt munkálkod­tak. Alkotó munkájukban, az emberi boldogság szolgálatában azonban két ténj^ező gátolta őket, a tömegek mozdulatlansága és a túlzók türelmetlen, izgága rezgelődése. A nagy tömegeket, a nyugalmi állapot támaszait, a nehéz napi munkában nem a gondolatok finomsága és szellemessége érdekelte, az ő életük a reflexszerű szabályosság kereteiben folyt, megmozgathatok c-^ak ott voltak, ahol elkeserítő bajok és elégedetlenség gyökereztek meg." Ott is csak akkor lettek erőszakos sorsformáló ténye­zővé, ha a gondolkodó rétegek elégedetlenkedő, forró fejű tag­jai kilendítették őket nyugalmi állapotukból. A fölvilágosodás fejlődésében éppen az volt a tragikus, hogy az emberi egyenlő­ség és a filantrópia magasztos gondolatait a látszólag észszerű gondolkodás végzetas elcsuszamlásai, a nem végiggondolt gon­dolatsorok, az önhitt elbizakodás, a türelmetlen heveskedés, a szenvedély, a felelőtlen cselekvési vágy kompromittálták; hogy a gondolatok szóvivőivé nem azok lettek, akik tudásuk révén arra hivatottak voltak, hanem a felületesek, a bőbeszédűek, az akamokok, akiknek sokszor mellékes volt, hogy mit és hogyan csinálnak meg, csak ők iesinálják, sem cselekedeteikben, sem esz­közeilíben nem válogattak, nem az eredményre gondoltak, hanem elszeleskedték és önhittségükben alapjaikban elrontották a dol­gokat. Az ő leikükön szárad, hogy a kor szellemi képe olyan zavaros, hogy akarásában olyan sok a derűt keltő, cselekvésé­ben az elidegenítő, sőt visszataszító, hogy szertelen kapkodá­sukban túlzásaikkal kiábrándították és nyeregbe emelték a reak­ciót. Szellemi mozgalmak túlzásokkal szoktak jelentkezni,

Next

/
Thumbnails
Contents