Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
A korszellem
\ FÖLVILÁGOSODÁS JELENTŐSÉGE. 51 nem ismert „napkirályokat" és nem aljasította le az ország vezető arisztokratáit udvari statiszták szerepére; az uralkodók népük gondviselőinek és szolgálóinak érezték magukat és környezetüktől lelkiismeretes bürokratikus munkát kívántak meg népük anyagi és szellemi gondozásában. Amennyiben jogosult volt a „természethez vi-sszátérés" jelszava, ez ebben a vonatkozásban még a francia forradalom előtt meg is valósult. Ahol ez a törekvés összehangolódott a vezető rétegek gondolkodásával és jótékony összeműködóst hozott létre, elkerültök a megrendítő hullámzásokat. A fölvilágosult abszolutizmust a filantróp gondolat hatotta át, amelynek megvalósításán uralkodók, nagyurak és gondolkodó polgárok versenyt munkálkodtak. Alkotó munkájukban, az emberi boldogság szolgálatában azonban két ténj^ező gátolta őket, a tömegek mozdulatlansága és a túlzók türelmetlen, izgága rezgelődése. A nagy tömegeket, a nyugalmi állapot támaszait, a nehéz napi munkában nem a gondolatok finomsága és szellemessége érdekelte, az ő életük a reflexszerű szabályosság kereteiben folyt, megmozgathatok c-^ak ott voltak, ahol elkeserítő bajok és elégedetlenség gyökereztek meg." Ott is csak akkor lettek erőszakos sorsformáló tényezővé, ha a gondolkodó rétegek elégedetlenkedő, forró fejű tagjai kilendítették őket nyugalmi állapotukból. A fölvilágosodás fejlődésében éppen az volt a tragikus, hogy az emberi egyenlőség és a filantrópia magasztos gondolatait a látszólag észszerű gondolkodás végzetas elcsuszamlásai, a nem végiggondolt gondolatsorok, az önhitt elbizakodás, a türelmetlen heveskedés, a szenvedély, a felelőtlen cselekvési vágy kompromittálták; hogy a gondolatok szóvivőivé nem azok lettek, akik tudásuk révén arra hivatottak voltak, hanem a felületesek, a bőbeszédűek, az akamokok, akiknek sokszor mellékes volt, hogy mit és hogyan csinálnak meg, csak ők iesinálják, sem cselekedeteikben, sem eszközeilíben nem válogattak, nem az eredményre gondoltak, hanem elszeleskedték és önhittségükben alapjaikban elrontották a dolgokat. Az ő leikükön szárad, hogy a kor szellemi képe olyan zavaros, hogy akarásában olyan sok a derűt keltő, cselekvésében az elidegenítő, sőt visszataszító, hogy szertelen kapkodásukban túlzásaikkal kiábrándították és nyeregbe emelték a reakciót. Szellemi mozgalmak túlzásokkal szoktak jelentkezni,