Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az 1805. évi háború ós országgyűlés

A HÁBORÚS ÉS BÉKEPÁRT HARCA. 405 kabiiDetmimsztere, gróf Colloredo, ámbár fia Károly főherceg szárnysegéde és rajongó híve volt, sohse tudta leküzdeni ellenszenvét a főherceggel szemben.-^ A pénzügymitnisztert, gróf Zichy Károlyt bántotta, hogy tehetetlens^ót Károly főherceg nyíltan támadta.^** Az államtanácsosok közül Collenbadi és Stahl tartoztak ehhez a csoporthoz, amelynek nagy támasza volt gróf Lamberti Kamillo, a császár szárnys^éde is. Legfőbb erejük azonban maga a császárné volt, Mária Terézia, Mária Karolina királyné lánya, aki egyszer, 1797-ben már részes volt Károly főherceg eltávolításában.^^ Mindazok tehát, akik a királyt közvetlenül környezték, akik gondolkodására a legmélyebb hatással voltak, ennek a csoportnak törekvéseit szolgálták. Gróf Cobenzl Lajos kancellár is a főherceg ellen fordult. Öt Napoleon többször személyesen megalázta, amit nem tudott elfelejteni.^* Mint volt pétervári követ, sokra becsülte az orosz birodalom erejét. Engedett tehát ellenszenveinek és amikor a türelmetlen Sándor cár már meg akarta szakítani a tárgyalás » sokat, 1804. november 6-án egyezséget kötött vele.'" Oroszország ezzel döntő sikert ért el. Egész akciójában igen ügyesen tolta előtérbe Nápoly megsegítését, mint olyan érvet, amely kedves volt a császárnénak ós Ferenc udvaroncainak is jó eszkö- • zül szolgált intrikáikban a gyenge ítéletű, habozó fejedelemmel szemben. Ferenc császár még akkor is, amikor ehhez az egyezséghez hozzájárult, azt hangoztatta, hogy „minden ürügyet és okot el kell kerülni, amely minket háborúba keverhetne, mert eltekintve a legvégső szükségtől, arra képtelenek vagyunk."^" Pedig a november 6-i egyezséggel el volt vetve a kocka. Cobenzl nem -'^ U. ott II. 288. 1. Schwarzenberg herceg, aki ebből az alkalomból Károly főherceg akarata ellen került a haditanács alelnöki székébe, írta: „Das ganze Ministerium wünschte den Krieg, die iStaatskanzlei (Cobenzl), weil sie in ihrer Geistesarmut keinen AinsWegmehr kannte; die Finanzen (Zichy), weil sie es bequemer fanden, auf einen Deu& ex machina zu hoffen, und die Hofkanzlei, weil ihr Chef (Colloi-edo) dadurch hoffte und dachte, dem Monarchen gefällig zu sein." U. o. II. 295. 1. ' U. 0. II. 273. 1. . , , : . ' ^ " U. Ott I. 431—434. 1. .... ... ... • 'Í8 "Wertheimer id. mű, I. 258. 1. .... '" - . , . • ' 20 XJ. Ott I. 253-255. 1. . " . ' :. Oriste id. mű, II. 293. 1. - . ; .