Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
Az 1802. évi országgyűlés
tárgyalását a kerületi ülésekben e a nádor mindjárt belátta, hogy a leirat ezövegezéséből nagy bajok ezármazhatnak. Augusztus elején tehát komoly lépést tett a királynál. Nyíltan feltárta előtte a helyzetet, különösen kiemelve, hogy a rendek meg vannak győződve nézeteik helyességéről, hogy azok a közhangulatot fejezik ki,"^ hogy a felső tábla az alsóval teljesen egyetért és — minthogy megfontoltabb és nem függ megbízóktól — még kedvezőtlenebb hangulatú."* Két javaslattal állt tehát elő az ellentétek áthidalására, jelentve, hogy ha a július 12-i határozatok mellett kitartanak, akkor a rendekkel már mit sem tud végezni, a bizalmatlanság és viszály a két fél közt el fog mérgesedni s nem fog egyéb fennmaradni, mint az országgyűlést dolgavégezetlenül feloszlatni, ami a jövőre nagy baj volna.*®* A 61. gyalogezred átadásától Erdélynek, a kiegészítésnek három évro való megajánlásától ós az újonclótszámtól ugyanis a rendek eltérni nem fognak. Marad tehát vagy az a mód, hogy a király némi változtatásokkal ezeket a megajánlásokat elfogadja, vagy hogy visszatérnek a toborzásra. A régi állapot fönntartásának voltak bizonyos előnyei. A 61. gyalogezred kiegészítésének kérdését ez egészen kikapcsolta volna. A kérdés neheze azonban az volt, hogy a toborzással lehet-e összekötni a kapitulációs rendszert? Az élethosszig tartó katonáskodás, ha Ausztriában az időhözkötött szolgálatot hozzák be, kétségtelenül ellenszenvet ébresztett volna. Viszont kapitulációa rendszer mellett a toborzások valószínűleg nem szolgáltatnának elég újoncot s az évi 6000 újoncot is fenn kellene tartani legalább addig, amíg a hadjárat idejére sorozottakat kicserélik. Ez egyszerű mód helyett mégis inkább a másikat ajánlotta: hogy a király tekintsen el a 61. ezred kiegészítésének átvételétől, és fogadja el az újoncmegajánlást három évre, a hadjárat esetére állítandó 12.000 újoncot pedig azzal a hozzáadással, hogy amennyiben ezek nem elégítenék ki a szükségletet, ezenfelül a toborzást is elő fogják mozdítani az 1791 : 19. t.-c. sérelme „Dass dieses (3onclusum, die Meynung aller Stände ist, kann icli bey der gegenwärtigen Stimmung derselben ... ohnmöglich Zweifeln." Iratok, I. 520. 1. i»* Iratok, I. 521. 1. "5 Iratok, I. 525. 1.