Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az 1802. évi országgyűlés

kiegészítést csak a következő országgyűlésig akarják megsza­vazni, ámbár elismerik, hogy erről az ő feladatuk gondoskodni­Megütközött a hangon, melyet a rendek megütöttek."* Utóbh még elkeseredettebben írt. Szemére vetette az országgyültnek, hogy röviddel aztán, hogy a király a legmeggondolandóbb krí­zisek egyikében megengedte a szabad gabonakivitelt, a rendek minden egyes katonát számba vettek, mintha nem is Magyar­ország javáról volna szó, és visszakívánták a német ezredeknél szolgáló magyarokat, amikor pedig Galíciát magyar ember kor­mányozza, több galíciai ós itáliai állásban és a tábornokok közt Í9 több magyar van. „Ez az a változatlanul rendszeres, min­dig ugyanarra az egy célra irányuló törekvés — kiáltott föl —, hogy a felségjogokat mindinkább megszorítsák ós a rendek bitorlásait mindinkább kiterjesszék.""" Három nappal utóbb, épp azon a napon, amikor a rendek válaszfeliratukat a katonai kérdésben elindították, felvilágosítást kért- a magj-ar gabona kiviteléről, amire Ferenc császár július 11-én Kolowrat votuma alapján úgy interpretálta május 28-i rendelkezését, hogy a magyarok Törökországba és Itáliába szárazon és tengeren szál­líthatnak gabonát, de az örökös tartományokon át ez nincs megengedve."" A hadsereg érdekei mellett a főherceg tehát mindinkább kidomborította a felségjogok kérdését is. .Június 26-án pontonként is kifejtette kifogásait a fölirat ellen és 30-án ezeket még egyszer előadta."^ A király ezen az alapon július r2-én a felségjogok erős liangsúlyozásával készült leiratot küldött a rendek feliratára."* Az alsó tábla akkor éppen más kérdések tárgyalásával volt el­foglalva, július 14-én tehát meghallgatta a leiratot, de a ren­ddt a katonai javaslatra csak 29-én tértek át újra, amikor a szőnyegen forgó tárgyakat már elintézték. Az új leirat csak elmérgesítette a helyzetet. Nem a politikai belátás ós az elért Június 4. Privatbibl. fasc. 42. Június 22. Privatbibl. fasc. 42. St. R. 2087/1802. és 2400/1802. N. Titk. lt., Extraser. Diaet, 1802. 104. sz. és Privatbibl. fasc. 42. p. jún. 30. Acta 1802., 53-56. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents