Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)
Az 1802. évi országgyűlés
346 AZ 1602. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS. fogják tenni Dalmácia egyesítését Magyarországgal, a váltópénz gyakori változtatását, a papírpénz beváltásának megnehezítését, ós hogy kifogást fognak emelni a 12 krajcárosok kivonásának módja ellen. Május 6-án tartották a rendek első ülésüket. A nádor hangsúlyozta beszédében a komoly egyetértést, a lelkek összhangját és a fejedelembe vetett teljes bizalmat.*"* Gróf Kollonits László kalocsai érsek válaszában a nádor iránti határtalan bizalomról beszélt."® Az ünnepélyes megnyitás május 13-án történt fényes szertartások közepette. Általában iparkodtak ünnepségekkel, istentiszteletekkel és tisztelgésekkel emelni a hangulatot. A király anyja halálának évfordulóján a gyászmisét is Pozsonyban tartotta. Külön ünneplésben volt része a dicsőséges hadvezérnek. Károly főhercegnek, aki szintén lejött Pozsonyba. A legtöbbel azonban a császárné, Mária Terézia, Karolina nápolyi királyné leánya járult hozzá a rendek rokonszenvének megnyeréséhez. A nem ünnepélyes jellegű ülésekre is eljárt, hallgatta a felszólalásokat, elmagyaráz tattá magának tartalmukat, érdeklődött a szónokokról, beszédbe elegyedett velük nemcsak az udvari fogadtatásokon, hanem sétái alkalmával is.**'" Szeretetreméltó kedvességgel nagy népszerűséget szerzett. A tárgyalások elég kedvezően is indultak. Ámbár a sírna felszín alatt erős áramlatok ütköztek, ezek nem okoztak nagyobb kavarodást. A szélsőségesek türelmetlensége magántanácskozásokon vezetődött le s a kerületi ülésekről az országos tanácskozások elé lehiggadt formában, illendő köntösben került az is, ami mögött keserű közhangulat állott. Már a május 13-i ülésen átnyújtott királyi prepozíciók rossz hatást váltottak ki. A nemzet kívánságairól nem esett szó, a király csak két tárgyat jelölt meg: a magyar ezredek kiegészítését és állandó létszámon tar„ ... sincera unió et animairuin concordia, plena item erga principem fíducia..." Napmként való jegyzések. (Pozsony, 1802., röviden: Diarium 1802.) 15. 1. „... De noetra in eandem fiducia nuHis omnino limitibus circumscripta ..Diarium 1802. 18. 1. Horváth Mihály: Magyarország történelme. VIII. (Budapest, 1874.) 230. 1