Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Világpolitika és családalapítás

ALEXANDRA 1-ÖHKRCKGNÖ ilALÁLA. 255 A cártól épp a szülés előestéjén egy szinte sértő levél érkezett,, amelyben visszautasította Beckers gróf küldetését/'^ Kedvetlen­ségét bizonyára a franciáktól hallott békehírek és az első levél esetlen pontozatai válthatták ki, amelyben Ferenc császár a barátságos érintkezés fonalának újabb fölvételét, a visszahívott követek helyeinek betöltését ajánlotta ós utalt Thugut távozá­sára a külügyek éléről. A körülmények különben egészen másként alakultak, mint ahogy Ferenc óhajtotta volna. Budán tragikus fordulat állott be. Március 8-án reggel 3 órakor hosszú vajúdás után napvilágot látott a kis Alexandra főhercegnő, aki azonban olyan gyenge volt, hogy még aznap meghalt.^^" A fiatal anyát ez a csapás mélyen lesújtotta. Már két nappal korábban is lázas tünetei voltalv. A következő napok alatt sem szűnt meg rosszulléte. 10-én konzíliumot tartóttak,^^'' amely gasztrikus ideglázat álla­pított meg.'"^ A beteg állapota azonban a következő napok alatt rohamosan romlott, úgyhogy 12-től tífusz ellen kezelték. 14-től 15-re virradó éjszaka a főhercegnő deliriumba esett. Ez az álla­pot egész napon át tartott, mígnem 16-án reggel csöndesen kr­lehelte lelkét.^^^ Örömhír helyett gyászhír ment Pótervárra, í^yolc napon belül kettő is. De leányának halálhíre már nem találta életben a zsarnok apát. Március 22-ről 23-ra virradó éj­szakán az önkénye ellen fellázadt magasrangú tisztek hálószobá­jában rövid küzdelem után megfojtották. Amikor Mária cárnőt a gyilkosságról értesíteni akarták, az, álmából fölriadva, azt hitte, hogy leánya halálhírét hozzák.^^" A szerencsétlen anya később ugyanegy levélben köszönte meg Ferenc császár részvétét férje és leánya halála fölött.^-' Iratok, I. 377. 1. Iratok. I. 377. 1. A két. háziorvoKon, Eberliiigon á? Zitieren kívül még Denhoffer és Glosius Sámuel volt jelen. A diagnózis szerint a márc. 6-án kezdődött betegség reumát? gasztrikus idegláz, mely a gyermekágyban szenvedett izgalmak és aggodalom, néhány diéta­hiba, a kevés testmozgás és a szülés lassú lefolyása kf>vetkeztéb(>^n áUott i)e. Pvhhez 10-én még tejláz járult. Az orie vonatkozó iratok alcsuti fhrc. It. Exhibita ad rem meam domesticam spectantia A. 1799—1804., 1801. nov. 1. "® Chronique scandaleuse des Petrrshnrger Ilnfoi. (Fürth, 18:^2.) II. 138. L Russl. Corr. I. faso. 137. a.

Next

/
Thumbnails
Contents