Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az új környezet

A HANGULAT. 183 riadt kicsinyes kispolgárság, amely a francia rémuralomban és a Martinovics-összeesküvésben szűklátókörű maradiságának iga­zolását látta. A fejlődésnek azonban az az iránya maradt uralkodó, ha egyelőre nem is nyilvánult meg hangosabban, amely II. József nemzet- és alkotmányellenes politikájának hatása alatt olyan elemi erővel tört magának utat. A nemzeti öntudat az utolsó évtized alatt olyan mértékben erősödött meg, amilyen erőgyara­podásra tíz évvel előbb aligha mert volna valaki is gondolni. Érvényesülésének útjában azonban két nagy akadály állt. Az egyik az a kedvezőtlen helyzet, amelybe a heveskedő, megfon­tolatlan szélsőséges ellenzék porosz kapcsolatai és a megyei bandériumok ügye, másrészről a felelőtlen törtető Martinovics forradalmi játéka sodorta a rendeket, akik saját kárukon meg­tanulták, hogy az uralkodóval szemben sem a cselekvésben, sem a tárgyalásban a lojalitás útjáról le nem térhetnek, s ha a múlt­ból volt valami a rovásukon, sokszor ok nélkül is meghunyász­kodtak, avagy tudatlanságból az útjukba gördülő akadályokkal szemben megfelelő formák alkalmazásával az áthidalást nem találták meg. De ennél is veszedelmesebb volt a reakció diadala, amely abszolutizmusával, a felségjogok túlhajtásával, a bécsi kormánytestületeknél az Izdenczyek, Balassák ós Mednyánszkyak segítségével ismét nyeregbe emelte azt a mentalitást, amely Magyarországban a többi örökös tartománytól nem különböző provinciát látott ós az önállósági törekvéseket sem alkotmá­nyos, sem gazdasági vagy kulturális és nyelvi téren nem volt hajlandó elismerni. Ez a helyzet a két félnek leplezett és elfoj­tott ellenségeskedését állandósította. Ebben az elveket egyelőre nem szögezték kirívóan egymás mellének, de a kulisszák mögött, magánmegbeszélóseken, hivatalos tárgyalásokban ós a közigazgatás mindennapi életében, hivatalos iratokban is, min­dig készen állottak — ha nagy dolgokban nem lehetett, legalább kicsinyekben —, hogy az ellenfelet erősségeiből kimozdítsák.

Next

/
Thumbnails
Contents