Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

Az új környezet

l'ek színeváltozása a reakció fölülkerekedésének a Jele volt s ez a reakció már eleve elfordult minden reformtól. II. Lipót után fia, I. Ferenc ugyan még II. Lipót politikájának nyomain haladt, de ennek a rendszernek volt egy nagy veszedelme. Lipót már Toszkánában valóságos rendőrállamot teremtett s ezt a szellemet, ültette át Bécsbe is. Hogy megelőzze a bajokat, fizetett íróival akarta irányítani a közhangulatot. A Grossingok, a Hoffmannok ós Martinovicsok azonban veszedelmes fajzat volt és könnyen kapható ellentétes hangok megszólaltatására. Bizalmatlanul mindent figyelemmel akart kísérni. A rendőrminiszter éppen úgy az uralkodónak tett jelentést minden gyanús jelenségről és elégedetlenségről, ahogy a központi kormányhatóságok fölterjesztései a legkisebb ügyekben is az államtanács útján kerültek eléje. A fontos államügyek, a jelentéktelen apróságok, a kémek és konfidensek jelentései (egészen egyformán foglalkoztatták, ami különösen olyan mozgalmas időkben alkalmas volt arra, hogy a titkos ügyekre, a följelentésekre terelje át a figyelmet. A konfidensek ott ültek a kávéházakban és a vendéglőkben, a szabadkőműves páholyokban és a hivatalokban. Az emberek olvasmányainak kipuhatolására megfizették a könyvkereskedőket, akik maguk is szívesen vállalkoztak jelentéstételre, mert ezek örve alatt volt menekvésük, ha náluk tiltott iratokat találtak és a konkurrenciát is befeketíthették. Ez a konfidensrendszer nem volt alkalmas a kölcsönös bizalom megerősítésére, sok hivatalban teremtett áldatlan belső torzsalkodásokat, sok embert csábított arra, hogy könnyűszerrel érdemeket, vagy legalább is gondtalan életet biztosítson magának, sok jó állásban lévő magas tisztviselőt és vagyonos polgárt sodort konfidensi szolgálatba. Jelentéseik i'itkán tartották meg a higgadt tárgyilagosságot. Jelentéktelen ügyeket kiéleztek, hogy magukravonják a figyelmet, vagy nélkülözhetetlenségüket bizonyítsák. Ezt a kényelmes utat jó ügyek olgáncsolására is föl lehetett használni. E részben Magyarországot azok felől fenyegethette veszedelem, okik II. Lipót 1790. szeptember 20-i elhatározásával megkerült éknek érezték magukat. Annak az udvari bizottságnak a tagjai, amelyek a hitlevél ügyét tárgyalták, az államtanács és maga az államkancellár.