Domanovszky Sándor: József nádor élete I. első rész (Budapest, 1944)

'dolkodása nem úgy áll a közöneég előtt, ahogy én azt kutatásaim után látom, József főherceg nádor működésének helyes megítélése szemponjából kénytelen voltam erre a tényezőre is kellő fényt vetni. Érzem, hogy ezzel bizonyos töréseket szenved az előadás, de a kormányzattörténet szempontja nom engedte meg, hogy pusztán csak életrajzot írjak, s a kor nagy politikai válságai azt sem engedték meg, hogy a külpolitikai háttért elhanyagoljam, így sok részlet halmozódott össze, ami elől nem lehetett kitérni, hacsak nem célom népszerű munkát írni. De megbízatásom nem ez volt, hanem a tudományos földolgozás. Az akták harcát is érzékeltetnem kellett, hiszen a kormányzatban ezeken fordult meg a döntés. S a történetírás mai állásának megfelelően nem szorítkozhattam csak a harc mozzanataira és kérdéseire. Meg kellett mutatnom, hogy az összállam ós a korlátlan hatalmú személyes uralom elve miként csapott össze a magyar nemzeti gondolattal és az alkotmányos kormányzat eszméjével. Ki kellett tehát térnem az objektív sz?ellem alakulására úgy az egyik, mint a másik oldalon, a nélkül, hogy előadásomat elvont síkra, engedtem volna átcsúszni. Keresnem kellett azt, hogy ' a kollektív erők hajtotta szellemiség az intuitív meglátás avagy a lehiggadt megértés révén hogyan kerül a kiemelkedő személyiség akaratának vezetése alá, hogy a döntő pillanatban, az áramlatok nagy összeütközésében az egyén hogyan veszi át az irányítást, hogy az általános hangzavarból hogyan emelkednek ki a vezérmotívumok, amelyek mellett eltörpülnek a melléktémák, hogy a drámai összeütközésből az objektív szellem új tartalommal meggazdagodva hogyan emelkedik ki s a szimfónia egyes motívumait miként viszi megérlelósre vagy összetörésre a sors ellenállhatatlan sziklafalán. Szerény akarások ezek, amelyekből természetesen sok lemorzsolódik a megkötöttségeken, amelyeket a forrásanyag ír elő, s a sokféle nézőpont csak nehezen összehangolható szétágazá^án, a rekonstrukció mindig gyatra eredményén, amelynek az elmúlt „életet" — bármennyire is azt keresi — sohasem sikerült oly híven visszaadnia, mint ahogy óhajtotta volna. Különösen arra kérem az olvasót, legyen elnézéssel a munka nagy hiányaival szemben, olvassa azt úgy, hogy