Országos Levéltárvezetői Konferencia, 1952. november 20-22. (Budapest, 1953)
- 5o Az emiitett feladatok az egyéb levéltári szakmai feladatok mellett is igen jelentősek és komoly megterhelést jelentenek a kartársak részére* Mi minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy e tennivalók egyszerűek, könnyen érthetőek és minél kevesebb idő ráfordításával végrehajthatók legyenek. E tájékoztatást befejezve megragadom az alkalmat, hogy a LOK költségvetési osztályának valamennyi dolgozója nevében megköszöni jem azt a lelkiismeretes munkát, állandó támogatást, mellyel az egész év során segítségünkre voltak. Valamennyien tudjuk, hogy a számvitellel kapcsolatos teendők komoly terheket jelentenek a felelős számadó le véltárvezető kartársaknak. Éppen ezért nagyra értékeljük azt az értékes lelkiismeretes munkát, mellyel a gazdasági ügyeket intézik és meg kell mondani, hogy jól intézik. A kartársak további segítségét és támogatását kérem a költségvetési és gazdálkodási feladatok megoldáséhoz. Végezzék a számviteli tennivalókat továbbra is lelkiismeretesen, mert hiszen minden feladat, legyen az tudományos, vagy a tudománytól távolabb álló, közvetett, vagy közvetlen uton, de minden esetben a dolgozó nép érdekeit szolgálja. 195T. november 22. I. napirend Az állami levéltárak szervezeti- és működési szabályzattervezete. Fára József a LOK tudományos osztályának helyettes vezetőjeáltal készitett szabályzattervezet külön brossurában megjelent. ' A vitavezető Fára dózsef bevezető szavai: A mai konferenciánk tárgyas az állami levéltárak szervezetiés működési szabályzatának részletes megbes élése. Sz a szabályzat kizárólag a megszűnt törvényhatósági, város levéltárakból állami levéltárakká szervezett levéltáraké, onatkozik, tehát nem terjed ki az Orsz. Levéltárra, valamint a tervezettől eltérőleg - nem terjed ki a Budapesti 3. számú* Állami Levéltár néven felvett vállalati levéltárra sem. F ek részére külön szervezeti- és működési szabályzat készül. Az állami, tehát a volt törvényhatósági 3e véltérak szabályzattervezetének elkészültével a volt megyei, városi levéltéri dolgozóknak régi vágya teljesül. A múltban e téren csak Ígéreteket, biztatósokat kaptak, de az első ily Ígérettől eltekintve fel évszázad alatt sem jutottak el addig, hogy ilyen szabályzat megszülessék. A törvényhatósági levéltárak működésének éltalános szabályozása a XVIII, és XIX. században teljesen hiányzott. Találunk ugyan itt-ott e kíSt századból is egyes levéltárakra, vagy a 3e véltárak egyes feladataira vonatkozó rendelkezéseket, általánosabb szabályozásnak az 13477 - 53 ~/Jné.