Iratok a magyar–francia kapcsolatok történetéhez (1963–1968) (Budapest, 2008)

2. Rész. Dokumentumok

ciója előtt a moszkvai követség tanácsosa volt. Igen szívélyes fogadtatás után közölte, hogy budapesti követük, Pierre Francfort jelenleg Párizsban tartózkodik családi ügyben. Hozzáfűzte, hogy Francfort számára lehetővé teszik a gyakori hazalátogatást, mert gyermekeinek neveltetése miatt felesége szinte állandóan Párizsban tartózkodik. Elmondása szerint követük elégedett állomáshelyével, de panaszkodott a nyelvi nehézségek miatt. Azt állítja, hogy a kormány és [a] pártvezetőkkel nehezen tud kapcsolatot kiépíteni, mert nem beszélik a francia vagy az angol nyelvet.

Szóba került a beszélgetés során a francia-német egyezmény kérdése. Beaumarchais szerint a szocialista országokban félreértik és rágalmazzák Franciaország külpolitikáját. Ez a külpolitika nem változott az utolsó években - mondotta de közbevetésemre elismerte, hogy az algériai háború befejezése óta a francia kormánynak nagyobb lehetősége van külpolitikai elgondolásaink megvalósítására. A francia kormánynak az az álláspontja, hogy a németkérdést nem kell bolygatni, miután a szocialista országok nem kívánják az önrendelkezésen alapuló egyesítést. Megkérdeztem tőle, hogy Franciaország kívánja a két Németország egyesítését? Pillanatnyilag mi sem kívánjuk - válaszolta - annál kevésbé, mert nem tartjuk megvalósíthatónak. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy Franciaország egyetért a békés egymás mellett élés elvével, de azt tapasztalják, hogy a szocialista országok ideológiai harcot folytatnak. Vita támadt közöttünk, kifejtettem neki, hogy az ideológiai harcot békés eszközökkel, a meggyőzés fegyverével folytatjuk és ez tart mindaddig, amíg ellentétes rendszerek vannak.

A továbbiakban is a németkérdésről volt szó. Beaumarchais szerint alaptalan a szocialista országok félelme Németországtól, Franciaország éppen úgy szenvedett a németektől, mint a Szovjetunió, vagy Lengyel- ország és elképzelhetetlen arra gondolni, hogy ők a német militarizmus feltámadását tűrnék. Egyébként is számára érthetetlen, hogy Magyarország miért hangsúlyozza annyira a német veszély kérdését. Válaszomban csodálkozásomnak adtam kifejezést, hogy megfeledkezik arról, hogy egyrészt a magyar népet kétszer kényszerítették háborúba a németek oldalán, másrészt pedig 1944-ben a németek Magyarországot is megszállták. Különben is számunkra a német militarizmus a háborús veszélyt jelenti és azok oldalán vagyunk, akik e veszély ellen felemelik szavukat. Megkérdeztem, hogy miért nem említi Csehszlovákiát a Szovjetunió és Lengyel- ország mellett. Válasza az volt, hogy szerinte Csehszlovákia, bár meg volt szállva, nem szenvedett annyit, mint Franciaország, Lengyelország és a Szovjetunió. Arra [a] kérdésemre, hogy mi a véleménye, hogy München 25. évfordulója egybeesik azzal, hogy francia csapatokat irányítottak a csehszlovák-német határra csak annyit jegyzett meg, hogy a Münchenre

77