Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
2. Rész - Dokumentumok
tokában is el akarjuk kerülni a nyilvánosságot és az ügyet kiélezés és sértődés nélkül szeretnénk megoldani. Feltételezzük, hogy a két ország kapcsolatainak alakításában a követet hasonló eszmék vezetik s ennél fogva az adott sajnálatos esetben az ő számára is elfogadhatóbb a nyilvánosság elkerülésével történő megoldás. Esetleg azt is kijelenthetjük, hogy a kérdéses diplomata utódjának vízumkérését készek vagyunk haladéktalanul jóindulatúan megvizsgálni. Arra az esetleges fenyegetésre, hogy erre a lépésünkre ők maguk részéről hasonlóan fognak válaszolni, többek közt azzal felelhetünk, hogy ez gyakorlatilag már tavaly megtörtént, mivel a párisi Magyar Intézet volt vezetőjét, Koltait a francia rendőrség lemondásra kényszerítette és ezért az Intézet máig vezető nélkül maradt. Vagyis ők e tekintetben mondhatnám, „megelőztek” bennünket. Flangsúlyozni szeretném, hogy a fentvázolt vonalat csak egyik megoldásnak tartom, mivel esetleg vezetőink végig gondoltak egy másik megoldást, ennek minden, levelem elején jelzett következményeivel együtt. Elnézést, hogy ennyire a részletekbe mentem, de szerettem volna valamelyest segítséget adni a kérdések többoldalú, főleg a követség munkájára való kihatások szempontjából történő felvetésével. Ismét kérlek, hogy a fentiek gondos mérlegelésével és figyelembevételével hozzatok döntést. Elvtársi üdvözlettel: Kutas Imre MOL-XIX-J-l-l-j-Franciaország-4/j-003402/l/1957. 4. dob. Turbet Deloff, Guy, Francia Intézet igazgatójának kiutasítása. 94-95. o. 13. Jean Paul-Boncour budapesti francia követ közlései Csatorday Károly a Külügyminisztérium Protokoll osztálya vezetője részére a diplomaták utazási korlátozásának megszüntetése tárgyában Budapest, 1957. november 21. Protokollosztály Csatorday Károly osztályvezető 85