Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
2. Rész - Dokumentumok
A Sorbonne meghívására Franciaországban járt Alexits György akadémikus felhívta a figyelmet arra, hogy francia tudományos körök szívesen látnák a kulturális kapcsolatok kimélyítésére magyar-francia kulturális egyezmény kötését. A Tudományos Akadémia vezetősége, miután úgy gondolta, időszerű volna mérlegelni a két ország közötti kulturális egyezmény kötését, átiratot intézett a Külügyminisztériumnak. E levélben az Akadémia vezetősége kifejtette, hogy az egyezmény létrejötte előnyösnek látszik nem csak tudománypolitikai, hanem általános politikai szempontból is. A Külügyminisztérium válaszában közölte az Akadémia vezetőségével, hogy ilyenirányú javaslatunk a jelen helyzetben elutasításra találna a francia hivatalos szervek részéről. A francia hivatalos körök mindent eszközt felhasználnak kormányunk elleni támadásra s a jelek szerint enyhülést az elkövetkező néhány hónapban nem várható részükről. A válaszban bennfoglaltatott az is, hogy a Külügyminisztérium támogat minden, a két ország közötti kulturális megállapodás létrejöttét célzó törekvést, azonban ennek megvalósulása most elsősorban az illetékes francia szerveken múlik. Megfontolandó viszont, s valószinüleg pillanatnyilag eredményesebb is lenne, ha a francia tudományos körökkel levelezési kapcsolatban álló tudósaink, mint Alexits György akadémikus, megfelelő formában a francia hatóságok felé kezdeményeznék a kulturális tárgyalások megindítását. Úgy véljük, hogy ilyen irányban a követségnek is aktív tevékenységet kell kifejtenie. Hasonló értelemben kell eljárnia a követség és a Magyar Intézet munkatársainak ismert francia kulturális és tudományos személyiségekkel történő érintkezések során. Tudatosítanunk kell bennük, hogy a magunk részéről készen állunk a kölcsönös kötelezettségvállaláson alapuló magyar-francia kulturális egyezmény kötésére. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a kulturális egyezmény megkötését elősegítheti a két ország közötti kulturális kapcsolatok kibővítése, amely az ellenforradalmi események következtében jelentősen visszaesett. Országunk gazdasági helyzetének felemelkedésével egyidőben mind több lehetőségünk nyílik a kulturális kapcsolatok kimélyítésére. Kérjük Ügyvivő Elvtársat, közölje velünk ilyenirányú elképzeléseit, javaslatait. Budapest, 1957. augusztus 16. Tóth Anna /Tóth Anna/ osztályvezető-helyettes MOL-XIX-J-l-k-Franciaország-18/b-003546/l957. 25. dob. Francia magyar kulturális megállapodás kérdése. 81