Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
2. Rész - Dokumentumok
szélesebb körben lemérhettük volna kapcsolataink hozzánk való viszonyát, így is sok haladó személyiség megjelenését politikai demonstrációnak szánta. Ezen belül is ki kell emelnünk Thorez elvtárs részvételét aki saját szavai szerint - hosszú évek óta nem jelent meg fogadáson. A francia vezető elvtársak ily nagy számban levő jelenléte feltűnést és megelégedést váltott ki. A baráti követségek munkatársai is igen nagy számban267 tettek bizonyosságot szimpátiájukról. A jelenlevők közül nem is titkolták, hogy ezt a fogadást az utóbbi idők egy legsikerültebb rendezvényének tartják. Dicséret illeti a beosztottak hozzátartozóit, akiknek segítségével a felszolgált élelem és szendvicsek nagytöbbségét házilag készítettük el s így a költségeket jelentősen csökkenteni tudtuk. Ennek ellenére a fogadás összköltsége 196.000 frankot tesz ki. Az engedélyezett összegen felüli részt a reprezentációs keretből fedeztük. Amint a listából kiderül, olyan személyek is eljöttek, akik éveken keresztül nem jöttek a követség fogadásaira: pl. Maurice Thorez. Boulier abbé, stb. Szép számmal képviseltette magát az Unesco [sic!] is. Ezzel szemben a francia hivatalos szervek és különösen a külügyminisztérium nem igen képviseltették magukat. Ez utóbbi részéről csak egy kisbeosztású tisztségviselő nő jött el. annak ellenére, hogy sokan levélben elfogadták meghívásunkat. Nagy részük udvariasan kimentette magát. Tehát korábbi információnk - amely szerint egységesen buikottálni [síelj akarják fogadásunkat - nagy részben beigazolódott.268 Tekintettel arra, hogy a France-Hongrie még most sem kezdett újból munkához - annak ellenére, hogy ebben barátainkkal is megállapodtunk - így április 4-én nem rendeztek semmit. A filmbemutatót nem is nagyon erőltettük mivel esetleges provokációra adhatott volna okot. A magyar Elázban tartott ünnepségről külön jelentésben számolok be. Megjegyzem még, hogy az április 4.-vel kapcsolatos cikkek nagy részét szétküldtük a párt és haladó sajtónak. Az [sic!] Humaniténak és Libé- ratiónnak személyesen adtuk át. Ennek ellenére csak az Humanité közölt egy fényképet és nagyon rövid szöveget. Ebből is látható, hogy az a sok pénz, ami az otthonról kapott cikkek elkészítésére megy, nem térül meg. Ehelyett véleményünk szerint eredményesebb lenne brossurát kiadni Magyarországról, amilyet mint más követségeken is szokásos - a fogadás alkalmával osztogatnánk.269 76 267 A szövegrész mellett kézzel három függőleges vonal lett húzva. 268 A szövegrész kézzel utólag aláhúzva, a lap bal szélén egy kérdőjel. 269 A szövegrész bal szélén kézzel húzott függőleges vonal, melléírva: sajtóo.