Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

1. Rész - Franciaország és Kelet-Európa kapcsolatai

a lényegét tekintve az egyszerre volt cél és eszköz. De Gaulle ebbe a kon­textusba helyezte, illetve ehhez kapcsolta viszonyát a Szovjetunióhoz és a kelet-közép-európai szatellitákhoz, mivel azok geopolitikai elhelyezkedé­se kedvező keretet adott számára az NSZK új formák között megvalósuló ún. „körbekerítésére.”29 Az új nagyhatalmi koncert de Gaulle-i elképze­lése a nyugati és keleti országok (nagyok és kicsik egyaránt) nemzetközi kapcsolatainak multipoláris rendszerében valósult (volna) meg. De Gaulle számára a fő kérdés soha sem az volt, hogy elhagyja az amerikaiakkal ki­alakított szövetségi rendszert, hanem az, hogy annak megreformálásával hogyan tudja megerősíteni Franciaország pozícióit. Ennek részeként arra törekedett, hogy az európai ügyek irányításából az amerikaiak vonuljanak ki, és a stratégiai kérdésekben a hangsúly a nagyhatalmi együttműködésre (Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és NSZK között) helyeződjön. Ennek a politikának a sikertelensége, vagyis a NATO reformjára, illetve az integrációs elképzelésekre vonatkozó (Fouchet-terv) De Gaulle-i koncep­ció végleges visszautasítása után kezdte, a sokoldalú multipoláris egyensúly megteremtésére vonatkozó geopolitikai elképzelése alapján a gyakorlati külpolitikájában is komolyabban venni, újra felfedezni, ki- és felhasználni Franciaország kelet-európai kapcsolatait. A „détente-entente-cooperation” politika kiterjesztése Kelet-Közép-Eu- rópára, és a németkérdés (keleti határok ügye) rendezésének támogatása az 1940-ben teljesen elvesztett egykori francia kelet-közép-európai pozíciók újbóli visszaszerzését és egyben új pozíciók megszerzését is szolgálták.30 E folyamatban, eltérően az első világháború utáni helyzettől, amikor egy­értelműen különbséget tettek a vesztesek és a győztesek között, már minden kelet-közép-európai kisállam egyenlő eséllyel, de a történelmi hagyomá­nyok és geopolitikai helyzetükből fakadóan eltérő lehetőségekkel indul­hatott, bár arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezeket a kapcsolatokat továbbra is egyértelműen befolyásolták a franciák történelmileg kialakult tapasztalatai. De Gaulle keleti politikájának változásait a fenti tényezők komplex vizs­gálatán keresztül lehet megérteni. Ez érvényes még akkor is, ha számára az orosz/szovjet kapcsolat a hagyományos (19. századra visszanyúló) együtt­működés alapján már 1958-tól kulcsfontosságú tényezőnek számított. Bár a szovjet kapcsolat jelentőségének megnövekedése ok-okozati összefüg­gésben volt a fentebb vázolt tényezőkkel, de az nem csak a nyugati szövet- ségesi rendszerben bekövetkezett francia pozícióvesztés ellensúlyozását szolgálta, hanem a De Gaulle által Európa természetes jövőjének tartott „az Atlanti óceántól az Urálig terjedő” ún. „Nagy-Európa” megteremté­29 Szeptycki, 2002. 102-150. o. 30 Uo., 2002. 62-69. o. 28

Next

/
Thumbnails
Contents