Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)
2. Rész - Dokumentumok
Ma az utca képe nem tűnik nagyon különbözőnek attól, ami akkor volt. A város jelenleg kevésbé mutatja a lepusztult oldalát, de járókelők továbbra is visszafogottnak tűnnek, a boltok mintha jobban el lennének látva élelmiszerekkel, bár azok inkább közepes minőségűnek mondhatók. Talán a tömeg egy kicsit jobban öltözöttnek, de továbbra is szürkének látszik, és a gépkocsiforgalom is egy kicsit élénkebb. Kétségtelenek azonban azok az új elővárosi építkezések, amelyeket még nem láttam az első sétáim alkalmával. Ami azonban mégis hiányzik Budapest szívében: azok a felújítási munkák, amelyek egy élő és fejlődésben lévő város általános képét mutatnák. A magyar partnereim részéről hivatalos téren a fogadtatás udvariasnak, mesterkélten kedvesnek és visszafogottnak mondható. Ugyanaz a visszahúzódás, ill. sarkos kifejezések figyelhetők meg még azok között is, akik a diákként, vagy félig illegalitásban már éltek vagy Franciaországban vagy Európában. Nyíltan kimutatják a zavarukat, amikor megtudják, hogy a kinevezéseikről, illetve a francia hatóságokkal kapcsolatos nehézségeikről tájékoztatva vagyok. Azonban főképpen a sajtó az, amelynek a hangvétele állandóan és elked- vetlenítően ismételgeti a hivatalos ideológia alaptételeit, vagyis a szovjet tézisekhez való hűséget. Példaként tudom felhozni a Központi Bizottság március 30-ai határozatait, amelynek a mezőgazdaságra vonatkozó részei nem nélkülözik azokat az ideológiai felhívásokat, amelyekkel már - az ehhez hasonló szövegekben - néhány évvel korábban is találkoztam. Még mindig ez a hivatalosan elrendelt optimizmus figyelhető meg a kollektivizálás eredményeivel és a mezőgazdasági termelés előző évi növekedésével kapcsolatban. Ennek kontrasztjaként viszont a kollektivizálás sikertelenségére vonatkozó kritikák kevésbé vannak kiemelve. Mindig a növekedés jövőbeli százalékos aránya, viszonylagos értékben, anélkül, hogy utalnának a jelenlegi termelés abszolút értékére. Ideológiai területen pedig mindig a szokásos hivatkozások a munkásosztály és a parasztság szerencsés szövetségére, és az első segítségére a második számára, stb... A szocialista munkaversenyre való hivatkozások nem változtak, mint ahogy nem változott a hangvétel a termőföldek kollektivizálása területén az állami, a szövetkezeti és a kistulajdonosi birtoklási formák közötti eltérésekre való hivatkozás, ill. a regionális termelés alapelvei tekintetében sem. Ugyanakkor bizonyos ideológiai témák érezhetően eltűntek. Ilyen volt, főképpen 1956 felé, a „szocializmus eltérő útjai” elmélete, elfogadván azt, de úgy, hogy arról soha se beszéltek nagyon Budapesten. Egy kommunista ország fővárosában hosszabb időt eltöltő nyugati megfigyelő, vagy az átutazók, mint például újságírók, szemében minden szerény változás, mint várt vagy kívánt esemény, vagyis minden, ami a körülmények javulására utal, szembetűnik, mint olyan jel, amely a jólét növekedését eredményezheti. A politikai helyzet alakulására vonatkozóan megállapíthatjuk, 283
