Garadnai Zoltán: Iratok a magyar-francia kapcsolatok történetéhez (1957-1962)

2. Rész - Dokumentumok

Ezzel kapcsolatos feladataink: 17 A Magyar-francia Baráti Társaság a maga területén lényegében Nép­front politikát folytathat, azzal, hogy tevékenységébe baloldali szervezetek és személyek mellett bevon polgári köröket és személyeket, tevékenységé­nek hatóterületét kiterjesztheti a legszélesebb társadalmi rétegekre. Ehhez szükséges a Baráti Társaságot megfelelő anyagokkal ellátni. 27 A Nyilatkozat hangsúlyozza a szociáldemokrata pártok tömegeinek szerepét. Szükséges e pártok tömegeit minél szélesebb mértékben bevonni az akcióegységbe, továbbra is bírálva e pártok reakciós vezetőségét. A kö­vetség is fordítson nagyobb gondot a Francia Szocialista Pártra, fokozza feléje propaganda tevékenységét. Címlistáját bővítse ki az e párthoz tarto­zó közép és alsó fokú vezetőkkel, nagyobb gondot fordítson a velük való személyi kapcsolatok kiépítésére és ápolására. 37 A követség igyekezzék kiterjeszteni kapcsolatait, propaganda tevé­kenységét mindazokra a társadalmi szervezetekre, szakszervezetekre, kö­zéppártokra, stb., amelyek ugyan sok kérdésben nem értenek velünk egyet, de egyetértenek néhány alapvető kérdésben, mint a békés egymás mellett élés, nukleáris fegyverek betiltása, leszerelés. 47 A követség, elsősorban a sajtóiroda, a propaganda munkában jelen­tős teret szenteljen a különféle rágalmak, főleg a „forradalom exportja” hí­resztelés leleplezésének. Szocialista építésünk sikerei és a békés egymás mellett élésre való törekvésünk egyforma súllyal szerepeljen a propaganda munkában. VI7 A követség állandóan kísérje figyelemmel a FKP politikai állásfogla­lásait a különféle francia belső és nemzetközi kérdésekben, s azt, hogy az egyes kérdésekben elfoglalt álláspontja milyen visszhangra talál a párthoz tartozó és párton kívüli tömegeknél. Budapest, 1961. február 16. Gy[enis] MOL-XIX-J-l-k-Francia-4/szb. sz.n./1961 5. dob. Javaslatok francia viszonylatban a Moszk­vai Nyilatkozat alapján. 245

Next

/
Thumbnails
Contents